Kiemelt hírek
A Szent Jobb-körmenet elmaradt, VIP-misét tartottak a bazilikában
Áder, Orbán, Semjén, Kásler, Tarlós és Müller Cecília is részt vett rajta.
Erdő Péter bíboros-érsek a hit erejéről és az Isten terveiről beszélt a Szent István-napi misén a Szent István-bazilikában.
A szertartást hagyományosan a bazilika előtti téren, több tízezer zarándok részvételével rendezik meg, de idén a koronavírus-fertőzés elleni hatósági korlátozások miatt a bazilikában tartották, és azon
csak meghívottak vehettek részt.
A mise után a magyar nemzetért könyörgő liturgiát tartottak, a szokásos Szent Jobb-körmenet elmaradt, helyette a bíboros a Szent Jobb-ereklyével áldást adott a templomban lévőkre és mindazokra, akik a televízión vagy a rádión keresztül kapcsolódtak be az ünnepbe.
Az MTI beszámolója szerint a szentmisén részt vett
- Áder János köztársasági elnök,
- Orbán Viktor miniszterelnök,
- Darák Péter, a Kúria elnöke,
- Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes,
- Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye,
- Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere,
- Vejkey Imre, az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának elnöke,
- Tarlós István volt főpolgármester,
- Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára,
- Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára,
- Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke
- és Müller Cecília országos tisztifőorvos.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója