Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Erdő Péter: Isten nem ellensége a szabadságnak

Létrehozva:

Angelo Bagnasco bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke, Genova korábbi érseke és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (középen, j-b) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megnyitó szentmisén a Hősök terén 2021. szeptember 5-én | Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Az eucharisztia a forrás, amelyből a keresztények élete és küldetése táplálkozik – mondta a bíboros, esztergomi-budapesti érsek vasárnap az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) nyitó szentmiséjén.

A bíboros a szertartás elején mondott köszöntőjében úgy fogalmazott: adja Isten, hogy a kongresszus hetében „különösen is átérezzük, hogy Krisztus velünk van az Eucharisztiában, nem hagyja magára az egyházat, a népeket, az emberiséget” – írja az MTI.

Erdő Péter külön köszöntötte Angelo Bagnasco bíborost, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnökét, a megnyitó mise főcelebránsát és azt a mintegy ezerkétszáz gyereket, aki a szentmisén volt elsőáldozó, valamint Hilarion volokolamszki metropolitát, a Moszkvai Patriarchátus külügyi hivatalának vezetőjét. Úgy fogalmazott: „Adja Isten, hogy a keleti és nyugati keresztények együtt imádkozzanak és dolgozzanak, hogy hiteles legyen tanúságtételünk az egész világ előtt.”

Angelo Bagnasco bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke homíliájában kiemelte: az egyházban, tagjainak minden gyengesége és bűne ellenére, ott ragyog Krisztus világossága. A bíboros a Hősök terét megtöltő hívekhez szólva hangsúlyozta: „e meghatóan hatalmas gyülekezet hangja alázattal és boldogan igyekszik megszólítani Európa népeinek szívét”, és azon túl is, mindenkiét.

Hozzátette: a hívők hangját felerősíti a Szentlélek, aki így szól a modern emberhez: „nem vagy egyedül egy ellenséges világmindenség közepén, (…) nem vagy egyedül a szabadság és örökkévalóság iránti szomjúságoddal. Bárhol is tartózkodsz, (…) Isten szeretettel tekint rád”. Angelo Bagnasco azt is mondta: az eucharisztia átlép minden magányon, minden távolságon, minden közönyön.

Az elsőáldozó gyerekekhez szólva úgy fogalmazott: „ti vagytok az egyház tavasza”, akiknek most Isten „betér” a szívébe. Isten „veletek marad, olyan barátotok lesz, aki soha nem árul el benneteket”. A szentmise egyben a katolikus iskolák tanévnyitója is volt. A bíboros a diákoknak azt mondta: olyan iskolai közegben tanulnak, amely az egész embert formálja.

Isten nem ellensége a szabadságnak, a hit pedig nem tiltások sorozata, hanem „igen” az örömre, még akkor is, ha elkötelezettséget kíván – tette hozzá a bíboros. A hit nem ellensége az észnek, hanem kutatja a dolgok értelmét. Az észnek is szüksége van a hitre ahhoz, hogy önmaga lehessen – vélekedett Angelo Bagnasco.

A szentmisén 100 püspök és több mint háromszáz pap koncelebrált. A résztvevők teljesen megtöltötték a Hősök terét, az Andrássy úton pedig a Bajza utcáig álltak. A tömegben egyebek mellett nagyméretű feszületet, nemzeti lobogót, székely zászlót, illetve a Vatikán lobogóját tartották.

A megnyitón részt vett mások mellett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Varga Zs. András, a Kúria elnöke, Polt Péter legfőbb ügyész, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Schmitt Pál korábbi államfő, Harrach Péter, a KDNP országgyűlési frakcióvezető-helyettese, Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő, Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakcióvezetője, Tarlós István korábbi főpolgármester, valamint Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

A kongresszuson hétfőtől péntekig a Hungexpón egész nap katekéziseket (keresztény tanítás), előadásokat tartanak a világ öt kontinenséről érkező előadók. Délutánonként a Széll Kálmán téren és az Örs vezér terén felállított missziós színpadon koncertek, tanúságtételek, evangelizációs darabok várják az érdeklődőket.

A Szent István-bazilika előtti téren szintén lesznek koncertek, néptáncelőadások, és ott mutatkoznak be a katolikus kiadók, illetve az egyházmegyék és a szerzetes közösségek.A jövő vasárnapig tartó katolikus világesemény záró szentmiséjét, az úgynevezett statio orbist jövő vasárnap, szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

Az első eucharisztikus kongresszust 1881-ben tartották az észak-franciaországi Lille-ben. Az elmúlt másfél évszázadban a mozgalom világméretű rendezvénnyé nőtt, kezdetben évente, majd kétévente, az utóbbi évtizedekben négyévenként más-más kontinensen tartják meg.

Magyarország 1938 után másodszor ad otthont a rendezvénynek. Az eredetileg 2020-ra tervezett kongresszust a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani egy évvel. Az eucharisztia szó egyszerre jelent szentmisét, az utolsó vacsorát megjelenítő cselekményt és az Oltáriszentséget, a szentmisén – a katolikus egyház tanítása szerint – Jézus Krisztus testévé és vérévé átváltoztatott kenyeret és bort.

MTI / 168.hu

Legnépszerűbb cikkeink