Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A kormány újabb hirdetési felületekre tenné rá a kezét

Létrehozva:

Csepel után más fővárosi kerületek is a kormánypárti kötődésű Publimont Zrt.-t hoznák helyzetbe, amikor az utasvárók telepítéséről döntenek, számol be a Népszava

Az Orbán Viktor kormányfővel való összeveszése előtt a Simicska Lajos-féle Mahir gyakorlatilag uralta a fővárosi önkormányzatokat, a szerződések jó részét pedig a vállalat átvételével megörökölte Mészáros Lőrinc. Ám a buszok, villamosok váróinak reklámfelülete a korábbi szereposztáskor a JCDecaux Hungary Zrt. érdekkörébe kerültek,

ahonnan nem könnyű kitenni a céget a hosszú távú szerződések miatt.

A lap szerint a XVI. kerületben – ahol a JCDecaux Hungary Zrt. látta el a telepítési és üzemeltetési feladatokat – a polgármester előterjesztésére egy olyan rendeletet fogadtak el, amely előírta: a buszok, villamosok megállóinak utasváróin elhelyezett reklámfelületei után is közterület-használati díjat kell fizetnie az üzemeltetőnek. Korábban ilyen jogcímen itt nem volt kiadása a plakátcégeknek. A kerületben a JCDecaux végül levonult és elkezdte lebontani az utasvárókat, ám egy másik cég elkezdett újakat telepíteni. 

„Ami azért furcsa, mert a testületi ülésen fel sem merült, hogy új szerződést készül kötni az önkormányzat, az pedig pláne nem hangzott el, hogy kivel. Azóta is hiába kérdezzük erről a polgármestert. Mindez azt sejteti, hogy az egész rendeletmódosítás csak azt szolgálta, hogy más piaci szereplőt hozzanak helyzetbe” – mondta a lapnak Nemes Gábor, a Demokratikus Koalíció képviselője, aki a Publimontot sejti a történtek mögött.

Budafok-Tétény fideszes vezetésű önkormányzata jóval a választások előtt írta alá a hosszútávú koncessziós reklámgazda szerződést, amelynek keretében az elmúlt években 50 új utasváró és reklámhely létesült a kerületben, míg az idén 10 újabb épül. Szintén hosszú távú, 15 éves szerződést kötött Belváros-Lipótváros. A kontraktust 2011-ben még kerületi polgármesterként Rogán Antal írta alá. A fellelhető információk szerint szintén korábban kötött reklámgazdai szerződést a Publimonttal a IV., a XI., a XII. és XVIII. és a XXIII. kerület.

Az önkormányzatok többsége nem veri nagydobra a reklámgazda, illetve utasvárók telepítésére vonatkozó szerződéseket. Utóbbi esetében többnyire közbeszerzési pályázatok sincsenek, mivel a két meghatározó cég a JCDecaux Hungary Zrt. és a Publimont maga tesz ajánlatot utasvárók létesítésére. Az utasvárók reklámtáblái az oszlopreklámokkal együtt tavaly egyébként 5,3 milliárd forint bevételt termeltek.

Legnépszerűbb cikkeink