Nagyvilág

A portugál elnök interjú közben mentett meg két vízben hánykolódó nőt

Published

on

 A 71 éves Marcelo Rebelo de Sousa épp a turizmusról nyilatkozott, amikor meglátta a bajbajutott strandolókat. Szó nélkül a vízbe ugrott, hogy megmentse őket. 

Segített kimenteni két bajba jutott kajakos nőt Algarve partjainál Marcelo Rebelo de Sousa, Portugália elnöke.

A 71 éves elnököt le is filmezték a Praia do Alvor strandon, amint odaúszik a felborult jármű mellett hánykolódó kajakosokhoz. Később riportereknek elmondta, hogy a nőket az erős hullámok a szomszédos strandról sodorták be az öbölbe.

Rebelo de Sousa elnök Algarve tartományban nyaral, hogy népszerűsítse az ottani turizmust. Az ország gazdaságának ugyanis jelentős részét a turizmus adja, amelyet azonban súlyosan érintett a koronavírus-járvány. Éppen erről adott interjút az elnök, amikor észrevette a bajba jutott nőket. Rajta kívül odaúszott és jetskin is odaérkezett egy-egy férfi. Végül közös erővel a partra vitték a kajakot.

A 20 Minutos csatornán elhangzott, hogy az elnök a nyaralását az ország különböző területein tölti, hogy népszerűsítse a helyi turizmust. (MTI)

No Title

Insolite : Le président du Portugal 🇵🇹, Marcelo Rebelo de Sousa, sauve deux petites filles emportées par la marée, après que leur canoë se soit retourné en bord de mer !La scène à été filmé par la chaîne portugaise SIC, en plein reportage pour promouvoir le tourisme ! pic.twitter.com/qM3gTNqqJn

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version