Magyarország

Siklóernyős tragédia: Már nem mentenek katonai helikopterrel  

Published

on

A júliusi katonai helikopter okozta haláleset miatt megváltoztatták a mentési protokollt. 

Megváltoztatták a mentési protokollt, miután júliusban lesodort egy fán épségben fennakadt siklóernyőst a segítségére küldött katonai helikopter rotorszele, emiatt pedig életét vesztette a sportoló – írja a Népszava.

A lap cikke szerint a siklóernyősök korábban többször kérték, hogy hasonló esetekben vonják be őket a mentésbe, mert alpinistáikkal sokszor biztonságosabb megoldásokra képesek. Csak a tragédia után változott a helyzet.

Szöllösi László, a Magyar Szabad Repülők Szövetségének elnökségi tagja, repülésbiztonsági szakértő a Népszavának elmondta: a mentési protokoll változásáról nem értesítették őket, ezt csak „tapasztalják”.

Szöllösi szerint július eleje óta három olyan esetről tudnak, amikor siklóernyőst fáról kellett menteni. Mindhárom esetben a 112-es segélyhívóra érkezett bejelentés. Ezek után riasztották a szövetségüket is, alpinistáik pedig hamar kiérkeztek a helyszínre, és anélkül mentették meg társaikat, hogy szükség lett volna a rotorszél miatt kockázatos katonai helikopterek bevetésére.

A júliusi tragédia idején már útban volt a baleset helyszínére az ipari alpinista, akit maga a fennakadt siklóernyős értesített, de a katonai helikopter előbb ért oda.

Szöllösi megjegyezte, az lenne az ideális protokoll, ha hasonló esetekben a helyszínre küldött mentő, rendőr, tűzoltó döntene róla, szükséges-e a jól képzett civilek segítsége, hiszen ők hivatásos szakemberek.

A Népszava kereste az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot és a Honvédelmi Minisztériumot, hogy megtudják, a baleset óta eltelt hetekben változtattak-e a mentési protokollon, de az ügyben indult vizsgálatokra hivatkozva nem válaszoltak.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version