Nagyvilág
Feloldották a korlátozásokat, félmillióra ugrott a fertőzöttek száma Peruban
Peruban átlépte a félmilliót az eddigi azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, s az ország Latin-Amerika legmagasabb halálozási arányát produkálja – derült ki az egészségügyi minisztérium által csütörtökön közzétett járványadatokból.
Az egészségügyi miniszter helyettese, Luis Suarez sajtóértekezleten ismertette, hogy 507 ezer 996-ra emelkedett az eddig azonosított esetek száma, és 25 ezer 648-ra nőtt a Covid-19 járvány számlájára írható halálesetek száma.
A Reuters hírügynökség összevetése szerint Latin-Amerikában jelenleg az andokbeli országban mérik a legmagasabb halálozási arányt, miután 100 ezer emberre 78,6 koronavírus okozta haláleset jut, és e tekintetben Peruban rosszabb a helyzet, mint a világjárvány által szintén keményen sújtott térségbeli szomszédainál, Chilében és Brazíliában.
Martín Vizcarra perui elnök csütörtökön egy nyilvános eseményen emlékezett meg a SARS-CoV-2 vírus okozta járványban eddig elhunyt 120 orvosról, egyben a társasági és sportesemények számának újabb gyarapodásának és a lakosság laza fegyelmének tudta be a fertőzések ismét gyorsuló növekedését.
Vizcarra előző nap betiltotta a családi eseményeket, bejelentette a vasárnapi kijárási tilalom általános visszaállítását – ami alól csak a gyógyszertárak és az ételkiszállítást végző éttermek élveznek kivételt -, és az ország újabb öt régiójára terjesztette ki a karanténintézkedéseket, miután az előző napok adatai szerint a gyerekek és serdülők közötti fertőzések száma 75 százalékkal emelkedett. Az ország új miniszterelnöke, Walter Martos, aki kedden kapott bizalmat a törvényhozásban, drákói büntetésekkel fenyegette a járványügyi előírások megsértőit.
Peruban a első fertőzés március 6-i észlelése után alig egy héttel szigorú karanténintézkedéseket rendeltek el, férfiak és nők például csak eltérő napokon hagyhatták el a lakásokat. A korlátozások fokozatos feloldása nyomán azonban jelentősen megugrott a fertőzöttek száma.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója