Nagyvilág
Még a szakemberek sem tudják, hogy milyen lehet az orosz koronavírus-vakcina
A magyar orvosok véleménye is eltér a titokzatos, orosz koronavírus-elleni vakcináról. Az azonban biztos, hogy két héten belül elkezdődik a Sputnyik-V gyártása.
Oroszország az első ország a világon, ami bizonyítottan hatékony koronavírus-vakcinát vett nyilvántartásba – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor Oroszország bejegyezte a koronavírus-vakcináját. A Népszava szerint azóta más országok tudósai is azt találgatják, hogy mijük lehet az oroszoknak, ugyanis eddig a szokásos, kontrollált tudományos utakon semmi perdöntő információ nem látott napvilágot az orosz vakcinakutatás eredményeiről.
Moszkva már a Spitnik-V névre keresztelt vakcina tömeges beadását tervezi, pedig az oltás tömeges próbája csak most következne. Ezalatt is számos olyan nem kívánt mellékhatás, egyéb következmény derülhet ki, ami miatt a vakcina veszélyes lehet az emberekre. A Moszkvai Klinikai Kísérleti Szervezetek Szövetségének (Acto) vezetője, Svetlana Zavidova azt nyilatkozta az orosz MedPortal webhelynek, hogy a készítményt az első és a második fázisban mindössze 76 emberen próbálták ki.
Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy a Sputnyik-V első adagjait két héten belül le fogják gyártani.
A Népszava megkeresésére egy szakember elmondta, hogy „egyelőre csak orosz törzskönyve van a vakcinának, ezért az csak Oroszországban hozható forgalomba”. Hozzátette, hogy Magyarországra csak akkor kerülhetne a készítmény, ha az orosz oltóanyagnak lenne az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) által kiadott törzskönyve is. Ám ahhoz, hogy ezt a vakcina megkapja, a legkedvezőbb esetben is félévre volna szükség, és csak azután alkalmazhatnák az Unió területén. De ilyen a bejegyzést akkor lehet kapni, ha az európai gyógyszerhatóság garanciát lát arra, hogy az általa törzskönyvezett termékek biztonságosak és egyben hatékonyak.
– Kicsit túl gyorsan mentek végig a klinikai vizsgálatokon. – mondta a szakértő, akinek tudomása szerint nem sokat foglalkoztak a preklinikai fázissal, rögtön a humántesztelésbe csaptak bele. Úgy tudja: az oltóanyagban legyengített vírust használnak, amelytől jobb immunválasz remélhető, de többször is jelentkezhet láz, vagy egyéb nem kívánt hatás is. A Covid esetében ez akár veszélyes is lehet, mert föllobbanthatja a betegséget. Azt azonban leszögezte, hogy az eddigi információk alapján ő nem adatná be magának az orosz vakcinát.
Falus Ferenc egykori tisztifőorvos azonban másképp gondolkodik, szerinte ugyanis „nem lehet annyira rossz az az orosz vakcina”. Hozzátette, hogy Oroszországban több olyan oltóanyag is van forgalomban, amelynek nincs nemzetközi törzskönyve, így azokat csak az ország határain belül használhatják, exportálni nem tudják.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!