Nagyvilág

Több mint 100 napig nem volt fertőzött Új-Zélandon – most megint van

Published

on

Forrás: Shutterstock

Négy új koronavírus-fertőzést regisztráltak Új-Zélandon kedden, több mint száz nap óta ezek az első, közösségen belüli fertőzések – írja az MTI.

Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök újságíróknak azt mondta, noha az esetek egyetlen, aucklandi család tagjaira korlátozódnak, több munkahely is érintett. „Noha mind nagyon keményen dolgoztunk rajta, hogy megelőzzük ezt, nem zártuk ki a lehetőségét, és fel vagyunk rá készülve” – szögezte le Ardern. Ashley Bloomfield új-zélandi egészségügyi főigazgató úgy vélte, elkerülhetetlen volt az újabb helyi fertőzések felbukkanása. „Ez egy furfangos vírus” – tette hozzá.

Az Aucklandben élőket arra kérték, szerdától maradjanak otthon, az iskolákat pedig három napra bezárják. Egyelőre nem tudni, honnan indult a fertőzés. Új-Zélandon vasárnap 23 aktív fertőzöttet tartottak nyilván, mindegyiküket a határon szűrték ki és így el lettek különítve.

Az ország március 25-én országos karantént vezetett be, az üzleteket, iskolákat bezárták, az embereket pedig otthonmaradásra szólították fel, a szigetország március 29-én lezárta a határait a külföldiek előtt, csak a tartózkodási engedéllyel rendelkezők és az új-zélandiak utazhattak be. Öt héttel később óvatosan elkezdték feloldani a szigorításokat. Mostanra lényegében csak a határzár maradt érvényben.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version