Nagyvilág
Izrael csapást mért a Hamász célpontra a Gázai övezetben

Ez volt a válasz arra, hogy a radikális iszlamista szervezet, a Hamász innen irányított robbanóanyagokkal megrakott léggömböket izraeli területek felé.
Az izraeli hadsereg rövid közleménye szerint harci gépeik a Hamász egyik megfigyelő pontját támadták. Egyelőre nem érkeztek jelentések áldozatokról vagy az okozott kár mértékéről – írja az MTI.
Korábban szemtanúk arról számoltak be, hogy álarcos palesztinok a Gázai övezetből robbanóanyaggal megrakott léggömbökkel mezőgazdasági területeket gyújtottak fel Izraelben.
Ez megelőzően egy eddig ismeretlen, a Felszabadítás Ígérete elnevezésű csoport vállalta a felelősséget hasonló műveletek végrehajtásáért. Állításuk szerint ezzel torolják meg az izraelieknek a Jordán folyó nyugati partján a nők és palesztin foglyok elleni fellépésüket, valamint a jeruzsálemi al-Aksza mecset, az iszlám harmadik legszentebb helye elleni műveleteiket.
Izrael 1967-ben foglalta el Egyiptomtól a Gázai övezetet, amelynek határait azóta is szigorúan ellenőrzi. Az utolsó nagyobb konfliktus a térséget uraló Hamásszal 2014-ben volt. Az Egyiptom közvetítésével létrejött tűzszüneti megállapodás ellenére az erőszak időnként fellángol Izrael és a Hamász között.
-
Magyarország2025.01.16. 6:56
Februártól drágul a műszaki vizsga, de ez még nem minden
-
Magyarország2025.02.08. 12:30
Számos program lesz a farsangi időszakban a Balatonnál
-
Magyarország2025.02.19. 10:49
Nő a bírák és a bírósági dolgozók illetménye
-
Magyarország2025.02.18. 1:16
Az állatok védelme is kiemelten fontos az extrém hideg időben