Nagyvilág
Ismét kitört a Sinabung vulkán
Az indonéziai vulkánból felszálló füstoszlop több mint ötezer, egyes források szerint 7500 méter magas, a tűzhányó 20 kilométeres körzetében több falura vastag hamuréteg szállt – írja az MTI.
Az Észak-Szumátra tartományban lévő vulkán több mint egy év inaktivitás után szombaton lépett újra működésbe. Emberéletben egyelőre nem esett kár a hatóságok tájékoztatása szerint, és sérültekről sem tudnak. A helyieket és a turistákat arra kérték, ne menjenek a tűzhányóhoz öt kilométernél közelebb, és a lávaömlés veszélye miatt éberségre intették őket.
A Sinabung négy évszázadon át szunnyadt, mielőtt 2010-ben újra kitört, két ember halálát okozva. Egy másik, 2014-es kitörésében 16-an vesztették életüket, 2016-ban pedig heten. Az elmúlt években több mint 30 ezren kényszerültek a környékén fekvő otthonuk elhagyására.
A vulkán egyike a 120 aktív tűzhányónak Indonéziában, amely a csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik. Ennek mentén különösen sok vulkán helyezkedik el, és gyakoriak a földrengések.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója