Nagyvilág
Tüntetők csaptak össze a biztonsági erőkkel Bejrútban
A tiltakozók kövekkel dobálták a rendőröket, azok pedig könnygázt vetettek be.
A bejrúti robbanás miatt felindult tüntetők csaptak össze biztonsági erőkkel csütörtökön a libanoni fővárosban – közölte az NNA helyi hírügynökség. A robbanás által romokban heverő egyik utcán a parlament épületének közelében a rendvédelmi szervek könnygázzal oszlatták a tiltakozókat, akik kövekkel dobálták meg a rendőröket és üzleteket rongáltak meg.
Az oszlatás során többen megsérültek.
Az utcákra vonult emberek a bejrúti kikötői negyedet romba döntő keddi robbanásban a kormány alkalmatlanságának bizonyítékát látják. Ez a vélemény – hírügynökségek szerint – széles körben elterjedt a libanoni lakosság körében. Már a robbanást megelőzően is számos megmozdulás volt a libanoni vezetés ellen, amelyet sokan a helyi lakosok közül korruptnak tartanak.
Libanon évtizedek óta nem látott gazdasági válsággal küszködik, amelyet a koronavírus-járvány az utóbbi hónapokban kiélezett.
A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legalább 137 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.
A történtek okait még nem sikerült tisztázni. A katonai ügyészség szerint tizenhat embert vettek őrizetbe a robbanással kapcsolatban. (MTI)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években