Nagyvilág

Tokiói olimpia: A vírussal együtt is lesznek játékok

Published

on

A koronavírus egy év múlva is jelen lesz még a világban, ám azzal együtt is meg kell rendezni a tokiói olimpiát a szervezőbizottság elnöke szerint.

„Nem tudom, hogy jövőre milyen lesz a járványhelyzet, de kicsi az esélye, hogy akkorra magunk mögött tudhatjuk majd. Viszont fontos megtartani az olimpiát az emberek miatt, akiknek együtt kell élniük a vírussal” – idézte Muto Tosirót, a szervezőbizottság első emberét szerdán a The Financial Times. Az elnök néhány napja azt is elmondta egy nyilatkozatában, hogy ha egy ilyen helyzetben sikeresen lebonyolítják az olimpiát, azzal példát állíthatnak más globális események elé, s ez lehet a tokiói olimpia igazi öröksége.

A világjárvány teljesen felborította a sportvilág megszokott rendjét és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) egy évvel el kellett halasztania a nyári játékokat. Az utóbbi időben többen már azt is felvetették, hogy a koronavírus miatt jövőre sem lehet majd sort keríteni a világ legnagyobb multisport rendezvényére, a japán szervezők, a helyi kormány és a NOB ugyanakkor elkötelezett a rendezés mellett.

Thomas Bach, a NOB elnöke kedden a Reutlingen Generalanzeiger című lapnak éppen az utóbbi időben megszaporodott, pesszimista hangvételű cikkekre, véleményekre reagálva arról beszélt: szerinte most teljesen felesleges találgatásokba bonyolódni azzal kapcsolatban, hogy jövőre ilyenkor meg tudják-e rendezni az olimpiát, vagy sem.

„Azt sem tudjuk jelenleg, hogy holnap kimozdulhatunk-e otthonainkból. Előbb inkább dolgozzunk, csak időt vesztegetnénk a spekulálással” – fogalmazott Bach, aki szerint az olimpiának és lebonyolításának alkalmazkodnia kell a jelenlegi krízishelyzethez. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version