Magyarország
Pótfelvételizők is jelentkezhetnek állami ösztöndíjas helyekre
Azok is jelentkezhetnek majd, akik nem tették meg az általános eljárásban, és azok is újra pályázhatnak, akiket nem vettek fel sehová.
Idén, a korábbiaktól eltérően várhatóan a pótfelvételi eljárásban is lehet jelentkezni állami ösztöndíjas helyekre – mondta Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese az InfoRádió Aréna című műsorában. Vanó elmondta azt is, hogy a szakokat augusztusban hirdetik meg.
„A pótfelvételi eljárás is elektronikus, ugyanúgy a Felvi.hu portálon jelentetjük meg a felsőoktatási felvételi tájékoztatót, itt tud jelentkezni a tanuló” – mondta az elnökhelyettes. Hozzátette, hogy azok is jelentkezhetnek, akik nem jelentkeztek az általános eljárásban, illetve nyilvánvalóan azok, akiket nem vettek fel.
Az állami ösztöndíjas lehetőségek miatt Vanó Renáta mindenkit biztat, hogy próbálkozzon augusztusban, mert lehet, hogy lesznek helyek.
Azt is elmondta, hogy bár a korábbi évekhez képest idén kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, kiemelkedően sokan nyertek felvételt: a jelentkezők 74 százaléka bejutott valamelyik egyetemre.
„Az elmúlt években 100-110 ezer fő között mozgott a jelentkezők száma, a tavalyi év kicsit kiugrott a 112 ezres számmal. Az idei szám valóban kicsit negatív, de az kifejezetten jó, hogy arányaiban sokan bejutottak valamilyen intézménybe. A 74 százalék az elmúlt évek legmagasabb aránya” – mondta Vanó Renáta.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója