Connect with us

Kiemelt hírek

„Mintha a náci Németországban élnénk”

Létrehozva:

Frank Füredi | Fotó: Merész Márton

Frank Furedi, eredeti nevén Füredi Ferenc szociológus, közéleti kommentátor és szakértő.

1947-ben született Budapesten, családjával az ’56-os forradalom után hagyta el Magyarországot. Jelenleg Angliában a Kent Egyetem szociológia professzora, számtalan tudományos könyv szerzője, főként félelem, oktatás, nevelés és szülőség témákban írt. A szakértővel a 168.hu készített interjút.

Nemrégiben jelent meg könyve 100 Years of Identity Crisis: Culture War Over Socialisation címmel, amelyben a kamaszok szocializációs problémájától kezdve jut el az identitáskrízisen át a mostani kultúrharcig. El tudná röviden mesélni ezt a folyamatot?

Azért is vágtam bele ebbe a kutatásba, mert nagyon érdekelt, hogy kultúrharc kellős közepén miért vitáznak annyit a fiatalok szerepéről. Sokan azt mondják, hogy a mai ifjúság már más értékekben hisz, mint a szüleik és nagyszüleik. Kíváncsi voltam, hogy ezek a kulturális harcok honnan indultak. Azt találtam, hogy a XX. század elején, a bal- és jobboldalról is azt kezdték el sulykolni, hogy a gyermekeket másképp kell az iskolában nevelni, más módon kell gondolkozni, a múlt értékei elavultak, már új szelek fújnak. Meglátásom szerint az egész ezekből a konfliktusokból indult ki. Szociológusként az a tapasztalatom, hogy új értékek négy-öt generáció alatt ágyazódnak be a társadalomba. A könyvemben azt vezetem le, hogy ezek az új típusú gondolatok, amelyek konfliktusban vannak a régi értékekkel, miként vezetnek el a mai identitáskrízishez.

Sokan azt vallják, a posztmodern megjelenésétől datálható a ma ismert identitáskrízis.

Én ezt másképp látom. Sokan azt gondolják, hogy ez az identitáspolitika a kulturális-marxizmusban, vagy a posztmodernben gyökerezik, mások a neoliberalizmussal kötik össze, de ez csak akkor tűnik így, ha a mai korból szemléljük a válságot, pedig ennek jelei már a hatvanas években is ott voltak. Az identitásból csak a hetvenes évektől kezdődően kezdett a politika tartalmat gyártani. A politika hirtelen személyessé vált. Amerikában híresült el a the personal is political szlogen, vagyis az igazi politikai kérdések személyi kérdések, amelyet a hallgatói mozgalmak és a feministák hangoztattak. Abban a pillanatban, hogy ezek a politikai témák személyessé váltak, az emberek másképp kezdték látni a közéleti és magánjellegű problémákat. A másik fontos lépcsőfok a the end of ideology (ideológiák vége), amikor a régi eszmék, mint a liberalizmus, szocializmus, kommunizmus meggyengültek, és a személyes politika betört ezek helyére.

Az identitáspolitikának a jobb- és baloldalon is kialakultak úgynevezett vadhajtásai. Baloldalon például a szólásszabadságot veszélyeztető elnyomó nyelvhasználat üldözését említhetjük, míg jobboldalon az embercsoportok származás alapján történő megbélyegzését. Ön szerint baloldali eltörlés-kultúrára válaszul érkezett a jobboldal sötét időket idéző kirekesztés?

Tény, hogy nyugaton nagyon népszerű most a baloldali intoleráns politika. Kulturális alapítványokban, oktatási intézményekben, Hollywoodban, múzeumokban, újságokban, a multinacionális cégekben megjelent ez a fajta identitás alapú politizálás. Ha azt tapasztalják, hogy valaki másképp gondolkodik, mint ők, agresszíven reagálnak. Az is tény, hogy elkezdődött az egymásra licitálás, reagálnak egymásra. Olyan, mint ha egymással szemben állva tükröznék, imitálnák a másik oldalt.

Említette a nyugatot. Ön Angliában tanít, mit tapasztal ebből a woke-kultúrából?

Bizony, a kenti egyetemen sok diákot ismerek, aki cenzúrázza magát, nem meri kimondani a véleményét, mert kinevethetik, rosszabb esetben kirúghatják őket. Sokat panaszkodnak nekem a 18-19 éves fiatalok, hogy órákon visszafogják a véleményüket, nem képviselhetik a gondolataikat úgy, ahogyan szeretnék.

Ezzel kapcsolatban hallottunk esetet meghurcolt tanárokról, diákokról is, akik a woke-kultúra elvárásai alapján politikailag inkorrektül fejezték ki magukat. Mit gondol, meddig eszkalálódhat a helyzet?

Ez a probléma már 20-25 éves. Emlékszem régről olyan kollégákra, akik azt mondták, ez egy vicc, nem kell komolyan venni.  Aztán eltelt tíz év, egyre súlyosabb esetekkel találkozunk, és még mindig azt mondják, hogy nevetséges bármiféle aggodalom. Emlékszem, Amszterdamban tartottam előadást a transzgender ideológiáról, sokan kinevettek, hogy figyelj, Frank, ez most így van, de egy év múlva már nem is hallunk erről az egészről. Most pedig ott tartunk, hogy itt Angliában az összes nagy párt foglalkozik a transzgenderrel. Akik ezt a Munkáspártban ellenzik, azok nem vehetnek részt a konferenciákon és nem vitázhatnak. A helyzet csak tovább romlik.

És mit tud ön tenni az egyetemi katedráról?

Sokan gondolkodnak úgy, mint én, de sajnos félnek nyíltan beszélni. Úgy viselkednek mintha a náci Németországban élnénk. Úgy érzik hogy nem lehet semmit sem mondani. Igazából lehet – de bátornak kel lenni. Nincs egy olyan erős társadalmi csoport sem, vagy civil szerveződés, amely hangosan képviselhetné a woke ellenzékét.

A viták feloldhatnák ezt a kultúrharcos állapotot, de úgy tűnik, mintha mindkét oldal csak a saját mantráját ismételgetné. Lát esélyt a jobb- és baloldal közeledésére?

Egyelőre nem vitázunk. A nyugati demokráciákban azt tapasztalom, hogy a szembenállók egyáltalán nem beszélnek egymással. Ha mégis, akkor csak szitkokat szórnak a másikra. Hiányoznak a nyilvános viták. Én attól tartok, hogy a fiatalokat viszik bele ezekbe a kultúrharcokba. Rengeteg előadást tartok gimnazistáknak filozófiai kérdésekről, halljanak más nézőpontokat, amelyet érdemes megfontolni.

Ugyan nem Magyarországon él, de van rálátása hazájára. Mit gondol Orbán Viktor szerepéről ebben a kultúrharcban?

Orbán Viktornak igaza van a szuverenitás kérdésében. Magyarországnak joga van önálló döntéseket hozni. Az ellenzék elég gyenge, de csak azért, mert nem tud önállóan gondolkodni, mintha mindent átvenne a nyugati kultúrából. Emiatt nincs a két tábor között érintkezési pont, nincsenek viták, márpedig egy demokrácia csak akkor működik, ha vannak hidak és közös ügyek. Azt szeretném, ha végre rájönnének, hogy szükségük van egymásra. Természetes, hogy utálják egymást, de meg kell tanulniuk vitázni.

 

Boros T. Tamás / 168

Legnépszerűbb cikkeink