Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Kifizették a gyöngyöspatai romák kártérítésének egy részét

Létrehozva:

Elvileg augusztus végéig érkezik a maradék, a több összegbe bontás nem jön jól a lakást vásárolni akaróknak.

Megkapták a szegregációs kártérítési pénz egy részét, első felét a romák Gyöngyöspatán – tudta meg a Pesti Hírlap. Az információt a helyi roma önkormányzati vezető, Csemer Géza is megerősítette lapunknak. Hogy miért csak a pénz egy részét kapták meg, nem tudja, de korábban már úgy tájékoztatta őket az önkormányzat, hogy részletekben fogják kifizetni a pénzt. Azt nem tudják, mikor érkezik a többi részlet.

„Ez így nem jön jól azoknak, akik lakást akartak venni, mert nincs meg nekik egyben az összeg –  mondja Csemer –, de legalább egy részt már megkaptak.”

Egyelőre nem sikerült elérnünk a polgármestert, hogy megtudjuk, miért nem fizették ki az összesen 100 milliós kártérítést egyben.

Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője korábban azt mondta, augusztus végéig kapják meg a kártérítést az emberek.

Gyöngyöspata iskolájában 2004 és 2017 között elkülönítetten tanultak a roma és nem roma diákok, előbbiek sokszor rosszabb minőségű oktatást kaptak, és nem mehettek fel az iskola felső szintjére sem. A kormány az év elején komoly kampányt indított a jogerős ítélet ellen, elhúzván a kártérítés kifizetését, illetve Orbán Viktor többször arról beszélt, hogy sokan munka nélkül jutottak pénzhez. Azóta elfogadták azt a jogszabályi módosítást, hogy ilyen szegregációs esetekben már nem lehet többé pénzbeli kártérítést kifizetni, csak oktatással, képzéssel.

Legnépszerűbb cikkeink