Magyarország

1,8 milliárdból újul meg a Pasaréti úti templom Budapesten

Published

on

Az új közösségi ház látványterve / Forrás: Pasaréti Ferences Plébánia - Facebook

Új közösségi ház is épül mellé. A kormány kiemelt feladatának tartja az egyházi közösségek támogatását.

Felújítják Budapest II. kerületében a pasaréti ferences templomot és új közösségi házat építenek mellé, írja az MTI. Az építkezés a kormány 1,8 milliárd forintos támogatásából valósul meg, az új épület kivitelezési szerződését hétfőn írták alá Budapesten. Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a kormány örömmel támogat olyan egyházi kezdeményezéseket, amelyek a tágabb közösséget szolgálják.

Hozzátette, a járványhelyzetben „megtapasztaltuk, mennyire fontos az emberi élet és az emberi közösségek”, a kormány ezért is tartja kiemelt feladatának az egyházi közösségek támogatását, a hitélet erősítését.

Dobszay Benedek, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnök-helyettese azt mondta: a ferences lelkiség fontos része a közösségalkotás; az épülő közösségi ház is ezt a közösségépítő munkát szolgálja majd.

(Képünkön az új közösségi ház látványterve látható.)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version