Magyarország

Nincs forrás a bérek emelésére a postánál

Published

on

Fotó: Pesti Hírlap

A veszteséges működés és az európai uniós szabályozás miatt nem tudják emelni a fizetéseket.

A postai szolgáltatóknak földrajzi és személyi megkülönböztetés nélküli szolgáltatást kell nyújtaniuk, ezt azonban gazdasági alapon sokszor nem lehet megtenni – mondta Schamschula György a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója az M1-nek. Hozzátette, hogy az EU emiatt olyan támogatási rendszer hozott létre, amely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy támogassák saját szolgáltatójukat. A támogatási összeget viszont 2014-ben állapították meg, az azóta ugyanannyi, a bérek eközben negyven százalékkal emelkedtek. A keretösszeg viszont nem követi le a növekedést.

A posta üzemi szinten veszteséges vállalat, mert az alaptevékenységéhez kötődő árbevétel alacsonyabb, mint a feladatok elvégzéséhez szükséges pénz. Schamschula szerint a postai szolgáltatók a világon mindenhol „szenvednek”, mert az iparág sokat változott az elmúlt években, például egyre kevesebb levelet küldenek az emberek, és a csekkforgalom is hanyatlik.

A tárgyalásokat hétfőn folytatják, a vezérigazgató reméli, hogy meg tudnak állapodni a szakszervezetekkel.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version