Magyarország

Kétszázezer embernek segít a munkahelyvédelmi bértámogatás

Published

on

Eddig 14 ezer vállalkozás igényelte a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében létrehozott munkahelyvédelmi támogatást.

Mostanáig 200 ezer munkavállaló után mintegy 33 milliárd forint értékben igényelték a támogatást a cégek – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette, hogy ez a program is hozzájárult ahhoz, hogy sikerült a munkahelyeket és a jövedelmeket megvédeni, a foglalkoztatásban már óvatos fordulatot látni, júniusban 12 ezerrel dolgoztak többen mint januárban és a járvány ellenére sem állt meg a keresetek emelkedése.

A 14 ezer vállalkozás

  • 13,3 százaléka mikrovállalkozás,
  • 25 százaléka kisvállalkozás,
  • 27,9 százaléka középvállalkozás,
  • 33,8 százaléka pedig nagyvállalkozás.

Az összes beérkezett kérelem 80 százalékát négy ágazat adja:

  • feldolgozóipar – 49,1 százalék, közel 100 ezer kérelem,
  • kereskedelem, gépjárműjavítás – 16,7 százalék, közel 33 ezer kérelem,
  • szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás – 9,1 százalék, közel 18 ezer kérelem,
  • adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység – 4,9 százalék, közel 10 ezer kérelem.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként szintén lehet még igényelni a munkahelyteremtő és a kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i) bértámogatásokat. A munkahelyteremtő bértámogatásra eddig több mint 34 ezer munkahelyre adtak be pályázatot közel 24 milliárd forint igénnyel. A gazdaság fellendítésében nélkülözhetetlen k+f+i esetében a bértámogatási programban eddig több mint 18 ezer munkahelyre nyújtottak be pályázatot közel 14 milliárd forint értékben – ismertette Bodó Sándor. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version