Magyarország

Emberrablás Budapesten: 20 milliós váltságdíjat követeltek

Published

on

Egy XIV. kerületben élő férfit raboltak el, megverték, majd váltságdíjat kértek. A rendőrök három emberrablót fogtak el, a negyedik feladta magát.

Összeverték, majd egy garázsban tartották fogva azt a 44 éves férfit, aki a rendőröknek lett gyanús – írja a Police.hu. Július 8-án egy autó összetörése miatt keresték fel a nyomozók az illetőt, akinek a házához érve látták, hogy a látszólag sérült férfinak többen próbálnak segíteni kijönni a házból. A férfi a nyomozóknak azt mondta, hogy motorbalesetet szenvedett, de mivel a hatóságoknak gyanús volt, hogy ezek bántalmazás nyomai, mentőt hívtak és megkezdték a nyomozást.

A férfi végül a kórházban mondta el, hogy július 6-án délelőtt többen megjelentek a XIV. kerületi házánál ahol megverték, egy autó hátsó ülésére tuszkolták, majd egy műhelybe vitték.

Ott – hogy a férfi ne tudjon elmenekülni – egy székhez akarták kötözni, de hogy biztosra menjenek eltörték a lábát, majd baseball ütővel és vascsővel megverték. A férfinak eltört a kulcscsontja, az arccsontja és számos zúzódása is lett.

A nyomozók szerint négy ember vett részt az emberrablásban, akik 20 millió forintot követeltek a férfitől a szabadságárt cserébe. A sértett nem tudott pénzt szerezni, és a telefonja sem volt nála, hogy valakitől kölcsönt kérjen, így az emberrablók a férfi barátnőjét keresték meg. Azt mondták neki, hogy hozza el a telefont egy találkozóra. A férfinek a telefonja segítségével sem sikerült megszereznie a pénzt, ezért az emberrablók július 7-én a Gyömrői úti felüljárónál szabadon engedték, de továbbra is követelték az összeget.

A hatóságok július 9-én elfogták a budapesti 33 éves Sz. Zsoltot és a 25 éves M. Tamást, majd pár órával később egy vecsési parkolóban B. Györgyöt is. A nyomozók az elkövetők negyedik társa, a 43 éves M. Brendon ellen elfogatóparancsot adtak ki, de ő július 14-én feladat magát a rendőrségen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói mind a négy férfit felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version