Archív cikkek

Hollik István bejelentette: Elveheti a kormány a Lánchidat a fővárostól

Published

on

Ha rövid időn belül nem oldódik meg a Lánchíd felújításának ügye, akkor a Fidesz-KDNP arra kéri a kormányt, vegye kézbe a felújítást – közölte Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Magyarországon abban nincs vita, hogy a Lánchíd nemzeti jelkép, amelyre minden magyar büszke lehet, és abban sincs vita, hogy a híd a főváros tulajdonában van, az ő dolga a felújítása – fejtette ki Hollik, akinek szavait az MTI tolmácsolta.

Hollik István KDNP-s képviselő felszólal a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló előterjesztés vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. június 3-án.
MTI/Bruzák Noémi

„Szerencsétlenkedés zajlik, amit egyelőre a Fidesz-KDNP idáig türelemmel figyelt. Ha a helyzet nem oldódik meg rövid időn belül, és (…) nem látjuk, hogy közbeszerzéseket írnak ki, és végre a Lánchíd felújítása elkezdődik, akkor

a Fidesz-KDNP-frakciószövetség arra fogja kérni a kormányt, vessen véget ennek a szerencsétlenkedésnek, és vegye kézbe a Lánchíd felújítását”

– közölte a kommunikációs igazgató, hozzátéve: ez azt jelentené, hogy az állam átveszi a fővárostól a rekonstrukciót.

„Jogszerűen meg lehet azt oldani, hogy a Lánchíd a kormányhoz kerüljön, és így a felújításnak a felelőssége is átkerülne a kormányzathoz” – mondta kérdésre. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version