Magyarország

120 embert rúg ki a váci Continental 2021 júliusában

Published

on

A Continental Vácról Makóra helyezi át a hűtő-fűtő rendszerek üzletágat. Az áthelyezést 2021 júniusáig hajtják végre, addig a váci gyárban körülbelül 120 dolgozó szerződését szüntetik meg, de a váci telephely más termékskálával megmarad.

A Continental pénteki közleménye szerit a társaság MFS (Mobile Fluid Systems) üzleti egységének döntésével a hűtő-fűtő rendszerek üzletág versenyképességi kihívásaira válaszolnak,

az áttelepítést nem a koronavírus-járvány indokolta.

Tájékoztatásuk szerint az autóipari piacokon 2018-ban megindult visszaesésre válaszul a Continental elindított egy programot, melynek célja, hogy a vállalat képességeit a változó piaci igényeknek megfelelően alakítsa át.

A váci hűtő-fűtő rendszerek üzletág termékei iránti kereslet jelentősen csökkent 2018 óta,

és várakozásaik szerint a trend 2020-ban és azt követően is folytatódik, mivel az autóipar egyre inkább átáll az elektromos járművek gyártására. Ezért a nem megfelelő kihasználtságú gyárak termelését a versenyképesség növelése érdekében összevonják. A váci kapacitás legnagyobb részét Makóra helyezik át.

Hozzátették: a hűtő-fűtő rendszerek üzletág termékeinek kivezetésével a váci gyárban előkészítenek egy új termékportfóliót, amely elősegíti a telephely fenntartható működését, és megalapozza a jövőbeli növekedés lehetőségét.

A Continental pénteken tájékoztatta az érintett dolgozókat és a munkavállalók érdekképviseleteit a döntésről, illetve az áthelyezés részleteiről. Hangsúlyozták: a motor és meghajtás üzletág tevékenységei megmaradnak a váci gyárban, telephelyük tovább működik. A döntés értelmében

körülbelül 120 Vácon dolgozó munkavállaló szerződését legkésőbb jövő júliusban megszüntetik.

A következő hónapokban a vállalat mindenkivel egyeztet a lehetőségekről, és támogatják azokat is, akik szeretnék áthelyeztetni magukat cégen belül egy másik gyártási helyszínre – jelezték a közleményben.

A Continental vállalat 30 éve van jelen Magyarországon: Budapesten, Debrecenben, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán és Budaörsön hét gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel, egy logisztikai központtal, valamint egy mesterséges intelligencia fejlesztő központtal rendelkeznek. A bérelt munkaerővel együtt több, mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztat.

A vállalat az elmúlt tíz évben több mint 500 millió euró (közel 170 milliárd forint) értékben végzett beruházásokat Magyarországon. A Continental 2019-ben 44,5 milliárd euró forgalmat ért el, jelenleg a cégcsoport közel 240 ezer alkalmazottat foglalkoztat 59 országban. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version