Nagyvilág
Alakul az ellenzéki egység a lengyel elnökválasztás 2. fordulójára
Az első fordulóban győztes konzervatív elnökjelölt, Andrzej Duda ellen Rafal Trzaskowski mellett fog szavazni az első fordulóban a harmadik helyen végzett független Szymon Holownia.
- A lengyel elnökválasztás második fordulóját július 12-én tartják, miután a vasárnapi első fordulóban a jelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint felét.
- Andrzej Duda hivatalban lévő államfő a szavazatok 43,5 százalékát, a másodikként befutó Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform vezette koalíció jelöltje pedig a voksok 30,46 százalékát gyűjtötte be.
Holownia, aki a vártnál nagyobb támogatottságot szerzett, a szavazatok 13,87 százalékát nyerve el, keddi sajtóértekezletén arra szólította fel híveit, hogy július 12-én menjenek el szavazni. Ő maga is így tesz – jelezte, és közölte: bár „nincs saját jelöltje”, mégis
„azon vízió ellen” fog szavazni, amelyet az utóbbi öt évben Andrzej Duda képviselt.
Elemzők Duda és Trzaskowski szoros küzdelmét várják a második fordulóban, megfigyelők szerint az eredmény mindenekelőtt azon múlik, hogy a két rivális közül melyiknek sikerül jobban mozgósítani az első fordulóban nem szavazó polgárokat, illetve megnyerni az alulmaradt jelöltek híveit, elsősorban Holownia táborából.
A vasárnapi elnökválasztáson negyedik helyen (6,78 százalék) végzett Krzysztof Bosak – aki a radikális nemzeti és újliberális pártok ellenzéki koalícióját, a Konföderációt képviseli – már korábban úgy nyilatkozott: tömörülése a második fordulóban egyik jelöltet sem támogatja. Keddi sajtóértekezletén hangsúlyozta: szavazni fog a második fordulóban, de nem hozza nyilvánosságra, kire adja voksát. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!