Nagyvilág
A bántalmazó korszak után új szemlélet az egyik legnevesebb balettiskolában
Modernizálja balettiskoláját a bécsi Állami Operaház.
Gyermekközpontúvá változtatja az intézményt az után, hogy decemberben egy vizsgálat feltárta a balettakadémián zajló durva oktatási módszereket, verbális bántalmazásokat, valamint az irányítás és a minőségi munka teljes hiányát – jelentette be hétfőn az operaház vezetése.
A jelentés készítői úgy vélték, hogy a „gyerekek jóléte veszélyben forog”, mert az intézmény nem szentel kellő figyelmet az előadások, a próbák és az iskolai teljesítmény miatt rájuk nehezedő nyomásra. A vizsgálat után leváltották a bécsi Állami Operaház balettiskolájának ügyvezető igazgatóját a súlyos hiányosságok és a diákok jólétét fenyegető gyakorlatok miatt.
Az akadémia megújítása jegyében a tanrendben „figyelni fognak a gyermekek személyes fejlődésére, és számos intézkedést hoznak annak érdekében, hogy megvédjék fizikai és mentális jólétüket” – olvasható az új koncepciót ismertető dokumentumban. „A diákok biztonságos, kreatív és magas szakmai színvonalú környezetben dolgozhatnak, hogy a lehető legszélesebb körben fejlődhessenek” – közölte Krisztiana Sztefanu, az intézmény új görög igazgatója közleményében.
A jelenlegi oktatók maradhatnak az akadémián, ha a következő évben értékelésük pozitív lesz.
A dokumentum szerint nagy hangsúlyt helyeznek a diákok biztonságára is, a javaslatok között szerepel, hogy valamennyi oktatóteremre tegyenek üvegajtót, és cseréljék ki a termek régi padlóit, amelyek veszélyesek a táncosokra nézve.
Az 1771-ben alapított balettakadémiának, amelynek egykori hallgatói közül ma sokan a londoni Királyi Balettben és a New York-i American Ballet Theatre-ben táncolnak, jelenleg nagyjából 130 diákja van, a 10 és 18 év közötti fiatalok csaknem 80 százaléka külföldről érkezett. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!