Archív cikkek

Járatritkítások: a fideszesek tiltakoznak, az ellenzékiek hallgatnak

Published

on

Kevés kormányzati intézkedés ellen emelte föl a hangját annyi kormánypárti politikus, mint a vasúti mellékvonalak ritkításával szemben.

Egyes információk szerint magas szinten is vita zajlik a lépés helyességéről. Gulyás Gergely miniszter szerint is lehet korrekció, Homolya Róbert MÁV-vezérnek sem tetszik az új menetrend. De Márki-Zay Péter például nem tiltakozott a hódmezővásárhelyi vonatok ritkítása ellen.

Balla Mihály, Nógrád megyei fideszes országgyűlési képviselő és Csach Gábor, Balassagyarmat fideszes polgármestere is videóban mondta el, hogy helytelennek tartja a térséget érintő járatritkításokat.

Az Őrség érintett településeinek polgármesterei közös levélben fordultak a minisztériumhoz a ritkítás felülvizsgálatát kérve, de a múlt héten Heves, Kisköre, Abádszalók, Kunhegyes és Kisújszállás kormánypárti polgármestere is levelet írt a MÁV-nak és a minisztériumnak a Kál-Kápolna – Kisújszállás vasútvonalon történt ritkítás felülvizsgálatát kérve.

Még Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója – aki korábban közlekedéspolitikáért felelős államtitkár volt – is arról beszélt a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) június 10-i ülésén, hogy

a járványügyi menetrendet felül kell vizsgálni, és a vasúti közlekedési kapacitást vissza kell állítani.

Márki-Zay sajnálja, de nem cselekszik

Lapunk megkereste a ritkítások ellen a kezdetektől tiltakozó Közlekedő Tömeg Egyesületet, hogy egyeztettek-e térségi képviselőkkel, polgármesterekkel a ritkítások felülvizsgálata érdekében. Szalay Áron, a Közlekedő Tömeg elnöke kérdésünkre elmondta: az egyesület összesen 32 országgyűlési képviselőnek írt levelet a járatritkítások által az adott térségben okozott károkról, amelyben ismertették a regionális vasutak költséghatékony fejlesztési lehetőségeit is. 

Közülük mindössze ketten válaszoltak: Hörcsik Richárd, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. választókerületének fideszes képviselője megköszönte a tájékoztatást, Witzmann Mihály, Somogy megye 4. számú választókerületének fideszes képviselője pedig azt is jelezte, hogy felveszi a kapcsolatot az Innovációs és Technológiai Minisztériummal.

Bzmot motorkocsi Bábonymegyer határában / Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A Közlekedő Tömeg a polgármestereket 30 vonallal kapcsolatban kereste meg, ezek közül összesen 8 település vezetőjétől érkezett válasz, fideszes és ellenzéki vezetők részéről egyaránt.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely ellenzéki polgármesterének a Közlekedő Tömegnek írt válasza volt talán a legmeglepőbb. Azt írta: egyetértését fejezi ki a tiltakozással szemben, azonban a kormány – valószínűsíthetően – gazdasági szempontok alapján csökkenti a járatok számát. Márki-Zay azt is megemlíti, hogy amikor a Fidesz volt kormányon, mély ellenszenvet váltott ki belőlük a hasonló döntés. Levelét azzal zárja, hogy

úgy véli, nem áll módjában közbeavatkozni a kormány döntéseivel szemben. 

Cser-Palkovicsnak sem tetszik

  • Székesfehérvárról Cser-Palkovics András fideszes polgármester azt írta, írásban kérte Mosóczi László államtitkárt, hogy „a jövőben a döntéselőkészítésbe vonják be az érintett önkormányzatokat, és fontolják meg a meglévő vasúti infrastruktúra, és járműállomány jobb kihasználásának lehetőségét is”.
  • Nagyatád polgármestere, Ormai István (Nagyatádért Egyesület) és Somogyszob polgármestere, a független Hodorics Katalin is azt válaszolták, hogy levélben keresték meg Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, és a sűrű vasúti közlekedés fenntartását kérték.
  • Ófehértóról Simon József polgármester független, korábban a Fidesz-KDNP színeiben megválasztott polgármester megbízásából a jegyző válaszolt. Levele szerint messzemenőkig tiltakoznak a lépés ellen, de konkrét lépéseket nem közöltek, az egyesületet azonban kérték, hogy amennyiben lehetséges, tegyenek meg mindent a tervezett járatritkítás megakadályozás érdekében.
  • Szigetvár polgármestere, Vass Péter (Szigetvárért Tisztességgel Egyesület, korábban MSZP) hosszan részletezte, miért nem ért egyet a járatritkítással, de arról nem írt, mit tenne ellene az önkormányzat.
  • Pankasz független polgármestere, Horváth Csabáné arról tájékoztatta lapunkat, hogy az őrségi polgármesterek közös levélben fordultak Palkovics László innovációs miniszterhez.
  • Vásárosnaményból Filep Sándor fideszes polgármester telefonon kereste meg a Közlekedő Tömeget, és elmondta, bizonytalan a vasút személyforgalmi potenciálját illetően, de egyeztetni fog Nyíregyháza polgármesterével.
  • Szentes ellenzéki összefogás színeiben megválasztott alpolgármestere, Kiss Csaba telefonon egyeztetett Szalay Áronnal arról, mit tehetne az önkormányzat a menetrend visszaállításáért. Azt ígérte, semmiképp nem hagyják annyiban az ügyet.

Ha indokolt, felülvizsgálhatják a ritkításokat 

Információink szerint magas szintű fideszes politikusok között is komoly vita alakult ki a mellékvonalak ügyében, de egyelőre nem hallani visszatáncolásról. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) korábban azt írta Facebook oldalán

híreink szerint 10 vasútvonal „visszaadásáról” folyik egyeztetés.

Lapunk a múlt heti kormányinfón megkérdezte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy várható-e korrekció a menetrendek ügyében, amire Gulyás azt mondta:

 a MÁV folyamatosan figyeli az utasszám alakulását, és ha indokolt, felülvizsgálhatják a menetrendeket.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version