Archív cikkek

Belváros-szerte óriásrazziát tartottak a rendőrök

Published

on

Forrás: police.hu

Majdnem 900 embert igazoltattak a Deák téren, valamint a VI. és VII. kerületben, ebből összesen 79 esetben intézkedtek.

Közrendvédelmi- és bűnmegelőzési akciót tartott a rendőrség társszerveivel együtt június 18-a és 20-a között Budapest belvárosában. Az akció célja a Deák Ferenc tér, az Erzsébet tér, valamint a VI. és VII. kerületben a közrend, közbiztonság fenntartása, a kábítószerhez köthető bűncselekmények megelőzése, a körözött, illetve a garázda, erőszakos magatartást tanúsító személyek elfogása.

A rendőrök az akció ideje alatt közel 900 embert igazoltattak, és 90 autót ellenőriztek. Az intézkedések során garázdaság miatt nyolc, kábítószer-kereskedelem miatt kettő, kábítószer birtoklás miatt hat, elfogatóparancs alapján pedig négy körözött embert fogtak el. A járművezetők közül három főt ittas vezetés, két embert vezetéstől eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt állítottak elő, három esetben pedig a járművek engedély nélküli átalakítása miatt tettek szabálysértési feljelentést.

A rendőrök a társszervekkel együtt 14 külföldit ellenőriztek, és két ukrán állampolgárt túltartózkodás miatt előállítottak.

A társszervek nyolc taxissal szemben eljárást indítottak, három alkalommal azért, mert nem adtak nyugtát a taxik vezetői, két esetben az autók műszaki hiányosságai miatt, egy esetben rossz műszaki állapotú jármű miatt, egy-egy esetben a sofőr vezetői engedélyének hiánya és engedély nélküli járművezetés miatt.

A rendőrök a társszervekkel együtt összesen 93 kereskedelmi egységet ellenőriztek, öt esetben feljelentést tettek közterület használati szabályok megsértése miatt. Közterületi szeszes ital fogyasztás miatt 28 alkalommal szabtak ki bírságot 760 ezer forint értékben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elkövetkező időszakban a társszervekkel közreműködve, előre be nem jelentett időpontokban tovább folytatja a főváros belvárosi régióját érintő bűnügyi- és rendészeti akciósorozatát.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version