Archív cikkek
Megint kinyitnak a kórházak koronaosztályai
Az új koronavírus-fertőzöttek számának jelentős emelkedése miatt az izraeli egészségügyi minisztérium elrendelte, hogy a kórházak készüljenek fel a korábban bezárt koronaosztályok azonnali megnyitására – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap.
Az egészségügyi minisztérium szombat este közzétett adatai szerint a kórházi ápolásra szoruló betegek száma a hét végén több mint 53 százalékkal – 146-ról 192-re – emelkedett.
A minisztérium szombaton közölte, hogy az előző 24 órában 294 új esetet azonosítottak.
A pénteken elvégzett 12 ezer 765 teszt több mint 2 százaléka bizonyult pozitívnak, szombaton pedig az 5032 teszt mintegy 2,8 százaléka, ami jelentősen meghaladja a májusi arányokat.
Az izraeli hadsereg SARS-CoV-2 vírussal megfertőződött katonáinak száma 25-ről 65-re nőtt, és több mint száz, korábban velük kapcsolatba került katonánál otthoni karantént rendeltek el. Hétszáztizennégy iskolás és oktató kapta el a fertőzést, számuk szerda óta 60-al emelkedett. A vírus megjelenése miatt 215 oktatási intézményt zártak be, 21 ezer 555 tanuló és tanító kényszerült emiatt két hétig házi karanténba.
A szakemberek a járvány második hullámának kezdetéről, illetve ennek közvetlen veszélyéről beszéltek vasárnap a közszolgálati rádióban. A helyzet súlyosbodása miatt hétfőre összehívták a kormány koronakabinetjét, amely várhatóan megemeli a közterületen maszkot nem viselők jelenleg 200 sékeles (mintegy húszezer forint) bírságát.
„Ha nem változtatjuk meg azonnal a viselkedésünket a maszkok viselésében és a távolság megtartásában, akkor visszahozzuk a kijárási korlátozásokat. De ezt egyikünk sem akarja” – mondta vasárnap a kormány szokásos vasárnapi ülésén Benjámin Netanjahu miniszterelnök.
Izraelben jelenleg 4717 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, ez a szám május 29-én még 1917 volt. A járvány megjelenése óta eddig 20 686 fertőzöttet diagnosztizáltak, és 305-en haltak meg a Covid–19 betegségben. Jelenleg 43-an súlyos betegek, 28-an vannak lélegeztetőgépen.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!