Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Duplájára drágul a patkányirtás, de legalább nem csak papíron létezik majd

Tálos Lőrinc

Létrehozva:

Képünk illusztráció / forrás: Shutterstock

A fővárosi önkormányzat újra patkányirtót keres, holott a feladatot jelenleg ellátó céggel 2022-ig érvényes szerződése van.

Hazudtak és csaltak a főváros vezetői a patkánymentesítésre kiírt közbeszerzés kapcsán – emlékeztet a Népszava Karácsony Gergelynek még főpolgármester-jelöltként elhangzott szavaira. Karácsony akkor azt a korábbi szerződést kritizálta, amelyet ugyan a legalacsonyabb – 1,3 milliárdos – ajánlatot tevő, a Rovért Kft. vezette négytagú RNBH konzorciumot bízta meg az irtással, hogy aztán további 650 millióval kelljen kiegészíteni azt, miután a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelentéseire támaszkodva intenzív irtást kellett elrendelni. Az ügyben Tarlós István belső vizsgálatot rendelt el.

Ilyen előzmények után a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén dönt a nyílt tender fedezetéről, lehetőséget nyitva a nyílt vállalkozói tender kiírására. Ebben 2020 tenderzáráskor még hátramaradó idejére, valamint 2021- 2022-re keresnek patkányirtó vállalkozást.

Kiss Ambrus pénzügyi főpolgármester-helyettes úgy nyilatkozott a lapnak, hogy a jelenlegi szerződés műszaki tartalma nem megfelelő, szeretnénk, ha az új szerződés értelmében a nyertes társaság feladatköre a megelőzésre, gócpont kutatásra is kiterjedne, továbbá ha az eseti jelleggel keletkező intenzív irtásigény már eleve szerepelnek a szerződésben. A főpolgármester-helyettes nem tagadta, hogy az új szerződés várhatóan drágább – akár a jelenlegi kétszerese is – lehet, de hozzátette, hogy cserébe többet is kérnek.

Legnépszerűbb cikkeink