Archív cikkek
December közepéig fogadják el a lejárt okmányokat a buszokon és vonatokon
Az egészségügyi dolgozók ingyenes utazási lehetősége a veszélyhelyzet végével megszűnik, de júniusban még nem kell jegyet venniük.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kérése alapján a helyi és helyközi közlekedési szolgáltatók a veszélyhelyzet megszüntetését követő 180. napig, 2020. december 15-ig elfogadják a közszolgáltatási utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, lejárt hivatalos okmányokat.
Az egészségügyi dolgozók ingyenes utazási lehetősége a veszélyhelyzet végével megszűnik, de esetükben a közlekedési társaságok júniusban eltekintenek a menetjegy- vagy bérletváltástól, pótdíjazástól.
A tárca csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a minisztérium kezdeményezésére a szolgáltatók a legszélesebb körben használt tanulói, alkalmazotti vagy nyugdíjas kedvezményekre jogosító okmányok mellett a további kedvezményeket megalapozó dokumentumokat is elfogadják friss érvényesítés nélkül a veszélyhelyzet megszűnése után.
A diákigazolványok esetében a hosszabbítás legfeljebb december közepéig szól, hiszen az érvényesítő matricák vagy igazolások beszerzése jelenleg nem vagy csak nehézkesen lenne megoldható, ugyanakkor az őszi félévben, a várhatóan újranyíló intézményekben a tanulók, hallgatók már hozzájuthatnak az okmányokhoz, érvényesíttethetik azokat.
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: „az innovációs tárca az egészségügyben dolgozók munkájának megkönnyítése érdekében tette ingyenessé a közösségi közlekedés használatát a veszélyhelyzet idejére a védekezés első vonalában küzdők számára”.
A lehetőséggel nemcsak az orvosok és ápolók, hanem a kórházak, más intézmények adminisztratív vagy technikai feladatokat ellátó munkatársai is élhettek. A kormány a díjmentes utazási lehetőség biztosításával is jelezte: helytállásukért köszönet és hála illeti meg a sikeres magyarországi védekezésben kulcsszerepet betöltő szakembereket – fogalmazott.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a zavartalan átmenet biztosítása érdekében arra kérte a szolgáltatókat, hogy az egészségügyi dolgozóktól június végéig ne kérjenek jegyet, bérletet, ezek hiányában tekintsenek el a pótdíj kiszabásától is – tette hozzá a közlemény szerint. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!