Archív cikkek

Index: őrizetbe vették a Széchenyi Bank egykori vezetőit

Published

on

Több egykori bankvezető letartóztatásáról ír a lap.

Az Index úgy tudja, kedden – hosszas nyomozás után – egyszerre ütött rajta a rendőrség a csődbe ment Széchenyi Kereskedelmi Bank egykori vezetőin, illetve a bank zavaros tőkeemelésének más résztvevőin, tanácsadóin. Pontos számot nem tud a lap, de mint írják, akár két tucat helyszínen is lecsaphatott a rendőrség, és ahogy az érintettek hozzátartozói elmesélték másoknak, házkutatást tartottak, iratokat foglaltak le, és az érintetteket bevitték.

Az Index emlékeztet: Széchenyi Kereskedelmi Bank bukása nagy visszhangot váltott ki, egyrészt, mert az állam adófizetői pénzből tőkét is emelt a bankban korábban, másrészt, mert előtte hosszú évekig nem volt bankcsőd Magyarországon (utána sajnos beindult a gőzhenger, például a Buda-Cash-es bankok sorozatbukásával). A történet legvége is legalább hat évre nyúlik vissza. 2014. december 5-én a Magyar Nemzeti Bank visszavonta a bank tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A kisbank ekkor már egy ideje a csőd felé tartott és a volt vezetők felelőssége már akkor felmerült.

Például súlyos személyi bírságokat kaptak a Magyar Nemzeti Banktól, és az MNB büntető feljelentést is tett a Töröcskei István üzletember, illetve az állam tulajdonában álló bank ügyében ismeretlen tettes ellen.

A Széchenyi Kereskedelmi Bankban nem voltak megfelelőek a folyamatok, a szabályzatok, hiányoztak bizonyos űrlapok, nem stimmeltek olykor a dátumok, és szabálytalanul emeltek tőkét. A szakadék felé rohanó bankot megvette volna a Raiffeisen (egy euróért), volt olyan verzió, hogy az akkor Varga Mihály vezette NGM veszi át (szintén jelképes összegért), de Töröcskei István végül elállt az üzlettől. Ma már ezt alighanem bánja, az államnak is olcsóbb lett volna ez a megoldás, az üzletember is megúszhatta volna talán a büntetőjogi következményeket.

Ám Töröcskei, aki korábban nagyon magas politikai körökben forgolódott, az Államadósság Kezelő Központot (ÁKK) is vezette, mindvégig abban bízott, hogy bírja Orbán Viktorék bizalmát, és lesz megoldás a lecsupaszított bank helyzetének rendezésére.

Töröcskei a Hír TV-ben és a Lánchíd Rádióban is tulajdonos volt, de hogy a kinevezése miatti összeférhetetlenséget elkerülje, lemondott részesedéseiről és kiszállt médiaérdekeltségeiből.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version