Archív cikkek
Schilling Árpád és Sárosdi Lilla a gyerekeik miatt költöztek el Magyarországról
Nem akarták, hogy azt lássák, a szüleiket úgy kezelik, mint csótányt, csak mert politikai kérdésekben nem egyezik a véleményük a hataloméval vagy a többségével.
Schilling Árpád rendező, a Krétakör Színház egykori alapítója és felesége, Sárosdi Lilla színésznő két éve élnek gyerekeikkel, Frigyessel (7) és Franciskával (11) Franciaországban, Lyontól nem messze egy ötezer fős kisvárosban, Die-ben.
A rendező a 24.hu megjelent, Bombera Krisztinának adott interjújában azt mondta, a gyerekek miatt költöztek el Magyarországról.
„Nagyon boldog lennék, ha úgy tudnám megélni a magyarságomat, hogy otthon élek és alkotok, Magyarországon teljesedem ki és mondhatom el a véleményem különféle dolgokról úgy, hogy nem neveznek féregnek vagy laboratóriumban kikísérletezett patkánynak. Nagyon nagy fájdalom az, hogy ránk lehet olyat mondani, hogy hazaárulók vagy nemzetellenesek vagyunk, lehet azt mondani, hogy ha mi valamihez csatlakozunk, akkor az rossz fényt vet egy produkcióra. (…) Nem kívánom, hogy a gyerekeimnek azzal kelljen szembesülniük, hogy
az apjukat úgy kezelik, mint egy csótányt,
ha az emberségre hivatkozom egy „keresztény” országban, és azt hangoztatom, hogy nem lehet menekülő embereket éheztetni.”
Schilling élesen bírálta a mai magyarországi viszonyokat:
„Magyarországon egyszerűen képtelenség felnőni.
Ha autonóm vagy, gyereknek néznek, mert így tudják érvényteleníteni mindazt, amit képviselsz. Nincsen szakmai vita, nincsen érdekképviselet. Tekintélyes potentátok vannak, és hozzájuk még azok is alkalmazkodnak, akik a kocsmákban ellenállóknak mutatkoznak. (…) Az intézményvezetők meghunyászkodása például alapvető oka annak, hogy nincs demokrácia Magyarországon. (…)
De sajnos nem látom, hogy a jelen bármilyen értelemben is meghaladná a múltat. Magyarország egy helyben toporog, vagy inkább büszkén lépked visszafelé az idővonalon. Ijesztő és fájdalmas ez az önfelszámolás, ami ellen jó ideig harcoltam, de aztán úgy éreztem, hogy a személyes életemet, illetve ami abból még maradt, emészti föl ez a kórság. Nem válhatok szabad emberré, mert lépten-nyomon utamat állja az önpusztító tradíció. És hát a legfájdalmasabb a szellemi leépülés. (…)
Egy olyan rendszerrel szemben, amely mind az oktatásban, mind a kultúrában, a tudományos életben, az igazságszolgáltatásban vagy a törvényalkotásban mindent megtesz a demokratikus értékek leépítése érdekében, tehát éppen abban érdekelt, hogy minél kevesebb színtéren maradjanak meg a demokráciának, a másik tiszteletének, a toleranciának a nyomai, egyszerűen képtelenség mikro-projektekkel hatást elérni.”
- A rendező Franciaországot magát nem helyezi Magyarország fölé.
- Saját magát úgy szereti meghatározni – és nemcsak az utóbbi két évben –, hogy az elsődleges identitása az embersége, nem pedig a magyarsága.
„Akkor sem, ha a magyar a nyelv, amelyen keresztül ki tudom magam fejezni. Soha nem tudom elengedni, ami József Attilához köt, de hogy ő épp magyarul írt, az merő véletlen. Nem a magyar hagyomány írta a verseket, hanem egy ember.
Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy az etnikai hovatartozás bármiféle büszkeségre adhatna okot”
– mondta a rendező a 24.hu-nak.