Archív cikkek

300 vidéki kispostát zárhatnak be

Published

on

Automatákkal váltanák ki őket  racionalizáció érdekében.

A Magyar Posta és a Takarékbank összesen közel 3500 fiókot működtet országszerte, jelentős részben olyan településeken, ahol a kirendeltségek nyereséges üzemeltetése egyre kevésbé biztosítható. Több száz olyan település van, ahol a posta és a Takarék Csoport is saját kirendeltséget üzemeltet.

A két cég közös közleménye szerint a Takarékbank teljesen automatizált fiókjának kedvezőek az ügyféltapasztalatai. Itt banki szolgáltatásokon túl az ügyfelek sárga csekkes befizetéseiket, valamint postai csomagok feladását és átvételét is intézhetik.

A Magyar Posta így továbbra is biztosítani tudja a kistelepüléseken élő lakosság hozzáférését a postai szolgáltatásokhoz saját és együttműködő partner fiókjaiban a kézbesítési feladatok ellátása mellett.

A Napi.hu emlékeztet, már tavaly októberben megírták, hogy

300 postai hivatalra kerülhet lakat.

A bezárások terve ráadásul még régebbre nyúlik vissza, Szarka Zsolt, a Magyar Posta volt vezérigazgatója már 2016-ban arról beszélt, hogy a posta jelenleg végzi azt a felmérését, ami alapján eldöntik, hogy melyik 10 ezer fő alatti településen működnek együtt a takarékokkal. (Napi.hu)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version