Archív cikkek
Már több mint 13 ezer diplomát vettek át nyelvvizsga nélkül
De még mindig mintegy 62 ezer diploma vár átvételre.
Magyarországon körülbelül 75 ezer felsőoktatási oklevél ragadt bent a nyelvvizsga hiánya miatt, ezekből azonban a Világgazdaság által megkérdezett felsőoktatási intézményekben már több mint 13 ezret vehettek át a hallgatók a gazdaságvédelmi akcióterv keretében bejelentett nyelvvizsgamentesség óta – írja az MTI.
A gazdasági napilap pénteki számában megjelent cikk ismerteti, hogy a legtöbb diploma a bölcsészi és a gazdálkodási területeken ragadt benn a nyelvvizsga hiánya miatt, de éppen ezeken a területeken tanul a legtöbb hallgató is – közölte a Világgazdaság megkeresésére a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A HÖOK éppen ezért nagy segítségnek tartja a nyelvvizsgamentes diplomaátvétel bevezetését az idén végző hallgatóknak, mert a tavasszal volt két-három hónap, amikor nem volt mód nyelvvizsgázni. A HÖOK szerint a döntés kifejezetten a társadalomtudományi és pedagógusi területen végzők diplomaszerzését könnyíti meg. Az Oktatási Hivatal októberre ígért statisztikát a ki nem osztott diplomákról.
Azt, hogy a nyelvvizsgamentesség miatt a gazdaságvédelmi akcióterv munkahelyteremtési programjában 75 ezer diák mentesülhet a nyelvvizsga-kötelezettség alól, még április elején jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Az intézkedés a doktori képzések kivételével minden képzési formára vonatkozik, tehát a korábbi főiskolai és egyetemi, az alap-, mester-, osztatlan és felsőoktatási szakképzésekre is, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül.
A Világgazdaság által megkérdezett felsőoktatási intézményeknél több mint 13 ezerre tehető azoknak a száma, akik jelentkeztek az okleveleikért. A Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) például 3600-an, ez az összes át nem vett diploma csaknem 60 százaléka a Jancsik Andrástól, a BGE oktatási rektorhelyettesétől kapott válasz szerint. Az egyetemen folyamatosan adják ki a diplomákat, június elején már 1600 fölött tartottak, ebből közel 1500 diplomát alapképzésben szerezték.
A Budapesti Corvinus Egyetemen a legnagyobb roham – 600 igényléssel – a hivatalos bejelentés utáni első két napon volt, június elejéig 1619 kérelem érkezett, és az egyetem becslése szerint összesen mintegy kétezer várható. Már 511 kérelmező át is vette a diplomáját.
Legkevesebb diploma az Állatorvostudományi Egyetemen ragadt benn. Sótonyi Péter, az intézmény rektora azt mondta, hogy csak két hallgatónak kellett kiadniuk oklevelet, egy 2004-ben végzett alkalmazott zoológusnak és egy 2019-ben végzett állatorvosnak.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója