Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Rengetegen éltek a nyelvvizsgamentességgel

Létrehozva:

Egy végzett hallgató átveszi diplomáját a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar diplomaosztó ünnepségén az egyetem díszudvarán 2018. június 15-én. | Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Már közel 140 ezer új diplomást eredményezett a nyelvvizsgamentesség, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A kormány idén júliusban ismét lehetővé tette, hogy az augusztus végéig sikeresen záróvizsgázók nyelvvizsga nélkül is átvehessék egyetemi diplomáikat. A minisztérium közleményében azt írta, hogy az egyetemek a nyári döntés alapján mostanáig mintegy 11 ezer végzős hallgató oklevelét állították ki.

A kormány először 2020 tavaszán teremtette meg a lehetőséget a beragadt diplomák átvételére nyelvvizsga hiányában is. A felsőoktatási intézmények 2021 elejéig összesen 128 ezer oklevelet adtak ki.

A járványhelyzet az elmúlt tanévben is megnehezítette a nyelvtanulást a hallgatók számára, a védelmi intézkedések a szokottnál szűkebbre szabták a vizsgaalkalmakat, közölte a minisztérium. Hozzátették: több megkeresés is érkezett a nyelvvizsgamentességgel kapcsolatban, és a közösségi élet újraindításért felelős operatív törzs is a nyelvvizsgamentesség meghosszabbítását javasolta a kormánynak.

A minisztérium szerint a gazdaság újraindításához nagy szükség van a diplomás munkavállalókra, így végül azok az egyetemisták is átvehetik a felsőfokú végzettséget igazoló okleveleiket, akik 2021. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tettek, de nem rendelkeznek nyelvvizsgával. A tavalyi és az idei döntések nyomán újonnan kiállított diplomák száma összesen már a 140 ezret közelíti.

Tavaly szeptember végéig több mint 100 ezer egykori és jelenlegi hallgató kapta kézhez nyelvvizsga nélkül oklevelét a felsőoktatási intézményektől. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyik novemberi kormányinfón arról beszélt, hogy ez csak egyszeri alkalom volt, amit a gazdaság indokolt. Nem akarták, hogy csak emiatt ne állhassanak munkába azok, akik nyelvvizsga hiányában nem kapták meg a diplomájukat, ugyanakkor a kormány szerint alapesetben a nyelvvizsga-kötelezettség helyes.

Legnépszerűbb cikkeink