Archív cikkek

Hazatérhettek országaikba az ukrán béranyák segítségével született gyerekek

Published

on

Ukrán újszülött-ápolók a béranyák által szült gyerekekkel a kezükben / Jelenetfotó a Euronews riportjából

Ukrajnában virágzó üzletág a béranyaság. Azonban a koronavírus itt is okozott gondokat.

Hazavihetik kisbabájukat Kijevből azok a külföldi párok, akiknek gyermekét ukrán béranya hozta világra a koronavírus-járvány idején – írja a Euronews. Az újszülötteknek egy fővárosi szállodában kellett kivárniuk a két hetet, amit szüleik karanténban töltöttek.

Egy argentin édesanya azt mesélte, nagyon szigorúan bántak velük, a szobájukból sem jöhettek ki. De persze mindent megtettek, az volt a lényeg, hogy teljesítsék a feltételeket. Aggodalom, szorongás, boldogság – sok minden kavargot bennük ezekben a napokban. És most csodálatos véget ér ez a történet, egyszerűen hihetetlen – mondja.

Ukrajna azon kevés államok egyike, amely külföldieknek is engedi, hogy béranyát fogadjanak ott. Így aztán ez egy virágzó iparággá nőtt, és nyilván növekszik tovább a kibontakozó gazdasági válságban. Máris több mint ötven magánklinika foglalkozik ezzel. Az ukrán emberi jogi biztos a szektor körültekintőbb szabályozását sürgeti a többi között épp az ehhez hasonló esetek elkerülésére.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version