Archív cikkek
A minisztérium vizsgálatot rendelt el az Operettszínház zaklatási ügyében
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a színház fenntartója.
„Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter utasítására felállt egy bizottság, amely kivizsgálja, hogy a Budapesti Operettszínház főigazgatója megtett-e mindent az adott ügy tisztázásával kapcsolatban”
– ezt a rövid választ küldte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sajtó- és Kommunikációs Főosztálya az Index kérdéseire. A minisztérium a fenntartója a Budapesti Operettszínháznak.
Korábban a színház két volt vagy jelenlegi munkatársa állította azt a lapnak, hogy a volt ügyvezető igazgató, Kriza Zsigmond elviselhetetlen munkakörülményeket teremtett, bánásmódja megalázó volt, visszaélt a hatalmával, egyiküknek pedig megengedhetetlen megjegyzéseket tett a szexuális életére is, erről pedig tájékoztatták Kiss-B. Atilla főigazgatót.
Elmondásuk szerint a főigazgató nem tett semmit, sőt egyiküket a panaszaira válaszul beküldte egy zárt ajtós, négyszemközti beszélgetésre a megvádolt féllel.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója