Archív cikkek
Mégsem együtt temetik el a Deák téri késelés két áldozatát
A két fiatal végső búcsúztatója a tervek szerint külön helyen és külön időpontban lesz, várhatóan június végén.
A temetéssel kapcsolatos információt a Blikk derítette ki. „László nagymamája nevelte Lacit és a kishúgát, miután a gyerekek édesanyja a közelmúltban meghalt. A nagymama gyakorlatilag még mindig nem fogta fel, hogy unokája nincs többé. A fiú személyes holmijait már visszaadták neki a hatóságok” – mondta a bulvárlapnak dr. Csapi Szilvia, a család jogi képviselője.
A büntetőeljárás mellett a család polgári peres úton kártérítést is követel majd a tragédia miatt – tette hozzá az ügyvéd.
Május 22-én a két fiú Laci szülinapját ünnepelte a belvárosban, amikor egy vita után az intézetben nevelkedő Cs. Krisztián (18) halálra késelte mindkettejüket. A gyilkost rövid időn belül elfogták a hatóságok, a bíróság pedig letartóztatta.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban