Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Soha nem lesz már olyan a kereskedelem, mint a járvány előtt

Létrehozva:

Hosszú távú változásokat hoz a kereskedelembe a koronavírus, ehhez viszont első körben újra fel kell szítani a vásárlási lázat.

A korlátozások feloldásával igaz lassan, de egyre többen indulnak el vásárolni. Azonban Jagodics Rita kereskedelmi marketing szakértő szerint még mindig nem tart ott a forgalom, ahol lehetne. A hirtelen leállás egyik oka persze a félelem volt, ami sokaknál meg is maradt, de a szakértő szerint nem kellett volna ennyire megtorpanni a vásárlásokkal.

– Vannak olyan emberek, akik megtehették volna, hogy megvesznek egy új ruhát, viszont féltek attól, hogy lesz-e munkájuk, hogyan alakul a jövő, ezért inkább nem vásároltak ilyen dolgokat – kezdte sorolni az okokat a szakértő. Ezt a szakemberek bizalmatlansági válságnak is nevezik. Most, a járvány lecsengése után a vendéglátásban nagyon gyors lesz a visszarendeződés, és ez már érzékelhető is, viszont Jagodics tapasztalatai szerint erre nincsenek felkészülve. A fellendülés azonban nem mondható el a plázákra, és a nem élelmiszert árusító bevásárlóközpontokra. Ezeken a helyeken ugyanis most hétvégente annyian vannak, mint máskor hétköznap.

Kezdődik az „új normális”

– Ennek az egyik oka, hogy elszoktunk a vásárlástól, és most vissza kell szokni rá, ami nem megy egyik napról a másikra. A másik ok az, hogy a média már jósolja a járvány következő hullámát, amitől sokan félnek. Erre a tudatra erősít rá a maszk is, amit minden zárt térben hordani kell – magyaráz a szakértő. Vannak olyan emberek, akik már a korlátozások feloldása első napján belevetették magukat a vásárlásba, míg az emberek 10 százaléka még mindig inkább otthon marad a koronavírus-járvány miatt.

– A járvány lecsengésével sem fogunk soha visszatérni oda, ahol voltunk – jelentette ki Jagodics, hozzátéve, hogy a koronajárvány olyan nyomokat hagyott, amelyek hosszú távon megváltoztatják a vásárlási szokásokat.

– Egy általunk készített felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek több mint 40 százaléka mondta azt, hogy ezentúl többet fog vásárolni online. Ez azt jelenti, hogy kardinális növekedés várható majd a webshopokban – mondta Jagodics. Szerinte az online vásárlás iránti igény miatt az üzletek is kénytelenek lesznek erre a csatornára is koncentrálni, mivel

a webes vásárlás lesz az új normalitás.

A másik feledésbe merülő akciót a „csomagolásmentességet” is a feje tetejére állította a vírus. Most már az emberek azt tartják biztonságosnak, amit alaposan elzárnak a külvilág elől, így nem kerülhetett rá a vírus. Ezek mellett a bankkártyás fizetés is hosszú távú változást jelent majd, a készpénz még inkább kiszorul majd a kereskedelemből.

Kerti eszközök vs. divatcikkek

A járvány közben megfigyelhető volt éppen mire volt szüksége az embereknek. Márciusban a gyógyszerek, gyógyászati eszközök, járvánnyal kapcsolatos termékek fogytak a legjobban, de emellett voltak olyan termékek, amelyek fel-fel bukkantak.

– Amikor a hölgyeknek lekopott a festék a hajukról, akkor elindult a hajfesték hét, amikor a lisztet fel kellett használni, akkor a kenyérsütő gépek voltak előtérben, de a kertrendezési eszközöknél is megfigyelhető volt az igény növekedése – magyarázta a szakértő. Mint fogalmaz, a kereskedelemben a járványnak voltak győztesei és vesztesei, mivel normál helyzetben nem fogyott volna ennyi kertrendezési eszköz, ezzel szemben a divatcikkek visszaszorultak, mivel nem volt rájuk szükség.

Legnépszerűbb cikkeink