Archív cikkek

Döntött a bíróság Lovasi András ügyében, bűnösnek találták a Kossuth-díjas zenészt

Published

on

Lovasi András / Fotó: Pozsonyi Roland

Lovasi Andrást megbírságolták és egy évre eltiltották a vezetéstől, miután autójával a tilos jelzés ellenére hajtott egy kereszteződésébe, összeütközött egy rendőrautóval, az egyik járőr súlyosan megsérült.

Az énekes elismerte a felelősségét. Az ügyészség indítványozta, hogy – tárgyalás mellőzésével, az iratok alapján, büntetővégzésben – a bíróság a pénzbüntetés mellett határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől – írja a Blikk. A Fővárosi Főügyészség szóvivője a lapnak azt mondta, hogy

a Pesti Központi Kerületi Bíróság 225 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a vádlottat, akit egy évre eltiltott a közúti járművezetéstől.

Egy független ügyvéd a Blikknek azt mondta, az ítélet reális, Lovasi András pedig tudomásul vette volna a bíróság döntését, de

ügyvédje tanácsára fellebbezett.

Balázsi Bence közölte, egyelőre nem zárul le az ügy, tárgyaláson szeretnék a büntetési tétel csökkentését kérni.

A pénzbüntetést elfogadjuk, ám az, hogy egy évre be akarják vonni ügyfelem vezetői engedélyét, azzal nem értünk egyet. Abban sem vagyok biztos, hogy indokolt, hogy eltiltsák őt a vezetéstől. Lovasi András közlekedési előélete makulátlan, túlzó lenne ez a büntetés.

Lovasi korábban úgynevezett mediációs eljárás keretében akart megegyezni, kompenzálni akarta a sértettet a trauma miatt, de ezt az ügyészség elutasította.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version