Archív cikkek
Varga Judit: Az átláthatóságot és a számonkérhetőséget akarjuk viszontlátni a nagy techcégek működésében
A Digitális Szabadság Bizottság ülésezett és dolgozott a járvány idején is. Most pedig levelet írtak a Facebook regionális igazgatójának azért, hogy kiderüljön, a Facebook tartalmakat felügyelő bizottsága átláthatóan és politikasemlegesen műödik-e.
Levélben fordult a Digitális Szabadság Bizottság a Facebook regionális igazgatójához annak tisztázása érdekében, hogy a közösségi oldal felügyelőbizottságának eljárásában teljesülnek-e az átláthatóság és a politikai semlegesség követelményei – közölte az igazságügyi miniszter kedden Facebook-oldalán, írja az MTI.
Varga Judit bejegyzésében jelezte: a koronavírus-járvány alatt sem szünetelt a munka a Digitális Szabadság Bizottságban. A tárcavezető fontos fejleménynek nevezte, hogy felállították a Facebook felügyelőbizottságát, „amely sajtóinformációk szerint az online térben közzétett tartalmak eltávolításával, felülvizsgálatával foglalkozik”.
Varga Judit erről leszögezte: mindenképpen tisztázni kell, hogy a felügyelőbizottság eljárásában az átláthatóság és a politikai semlegesség követelményei teljesülnek-e, illetve, hogy a testület milyen viszonyban áll a jogviták eldöntésére egyébként hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságokkal.
A miniszter beszámolt arról is, hogy időközben elkészült a Magyarországon leginkább elterjedt digitális platformok adatkezelési gyakorlatának jellegzetességeit taglaló online útmutató, amelynek elsődleges célja a felhasználói tudatosság növelése.
Azt írta: „a bizottság munkájának eredményességét mi sem bizonyítja jobban”, minthogy az elmúlt időszakban több tucat állampolgári visszajelzés érkezett, amelyek számos esetben épp az online felületek átláthatatlan működését és cenzúráját kifogásolták.
Az igazságügyi tárca vezetője felidézte, hogy a Digitális Szabadság Bizottságot azzal a céllal hozták létre, hogy a technológiai óriáscégek működését a demokratikus alapjogok, a személyes szabadságjogok és a jogállami működése szempontjából vizsgálják. „Éppen ezért olyan demokratikus alapértékeket szeretnénk viszontlátni a nagy techcégek működésében, mint az átláthatóság és a számonkérhetőség”.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!