Válságkezelés haveri alapon

„Az ellenzék a vírusnak szurkol, ezért nem támogatja a felhatalmazási törvényt.” „Március 30-án megszűnt a demokrácia, itt a diktatúra.” Nagyjából e két, kormánypárti és ellenzéki álláspont versengett a választók kegyeiért a két hónapja elfogadott koronavírustörvény utáni médiazajban.

(A jogszabályt napokon belül hatályon kívül helyezik, jóllehet az egészségügyi válságkezelésre hivatkozva a rendeleti kormányzás egyes elemei ezután is fennmaradhatnak.) Az első, kormánypárti értelmezés nyilvánvalóan abszurd és jól illeszkedik a kormány évtizedes kommunikációs hadviselésének cikcakkos, de mégis egyértelmű trendjébe, amely minden esetben az ellenzéket, és persze a velük koalícióban ármánykodó Soros Györgyöt, a migránsokat, Brüsszelt, a civil szervezeteket és más „nemzetárulókat” okolja a magyarok keserveiért, most éppen a vírus által okozott bajokért.

Van azonban probléma a másik értelmezéssel is. Magyarország nem lépett át a demokráciából a diktatúrába március 30-án, merthogy már odáig sem volt nyugati típusú demokrácia, és most sem diktatúra. Mivel volt rá idejük az elmúlt évtizedben, társadalomkutatók megbirkóztak azzal a feladattal, hogy tudományos alapon megcímkézzék az Orbán-rendszert. Ez alapján hibrid rezsimről beszélhetünk, valahol a liberális demokrácia és a diktatúra között, amelyben van szabad – jóllehet a pálya lejtése miatt nem tisztességes – választás, működnek a demokrácia díszletei, de a jog asztalánál nem mindenki foglal helyet. Magyarországon az évtizedes intézményi rombolás után a jogállamiság már csak nyomokban van jelen, az utolsó bástyáit a bíróságok jelentik. Ez az unióban szélsőségesen központosított rendszer minden tekintetben erősen torzít és kedvez a hatalmon lévőknek. A gazdaságban kiépült a haveri államkapitalizmus.

A hibrid rezsim azért nem diktatúra, mert vannak választások, és működik a parlament – e két dolog a felhatalmazási törvény hatálya alatt sem került veszélybe. Furcsa, hogy számos jónevű hazai és külföldi politikus, tudós, elemző elvetette a sulykot, amikor belecsúszott a diktatúrázás – amúgy Orbán által valószínűleg körmönfontan kitervelt – csapdájába. Volt olyan, a magyar ügyekben gyakran megnyilvánuló külföldi tudós, aki egyenesen katonai diktatúráról fantáziált, ez a bélyeg végképp nem ragadt meg a valóságon. A felhatalmazási törvény elsődlegesen szimbolikus jelentőségű, amely a hatalmi helyzetet és az omnipotens vezető képét volt hivatott demonstrálni.

A diktatúrázással nem elsősorban az a gond, hogy túloz, elvégre sokszor gondoltuk azt az elmúlt évtizedben, hogy „ezt már aztán biztosan nem merik/tudják/akarják megcsinálni”, aztán mégis. A fő baj a diktatúra-diskurzussal az, hogy eltereli a figyelmet arról, hogy a haveri pénzosztást és a további központosítást közben csúcsra járatták. „Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit teszek” – Orbán Viktornak ez a korábbi mondása aktuálisabb, mint valaha. A szavak és a tettek a koronavírus okozta válságban sincsenek összehangban: az előbbiek a válságkezelésről, az utóbbiak viszont nem kis részben a korrupcióról is szólnak.

Az elmúlt hetekben újult erővel folyt a rendszer klienseinek kistafírozása. Ez az igazi és reális veszély, nem pedig a rezsim ellenfeleinek börtönbe vetése vagy a választások elmaradása. Az erőpolitika és a haveri kapitalizmus magyarországi felpörgését jelzi, hogy a részben a kínai Eximbank által finanszírozott Budapest-Belgrád vasútvonal beruházási iratait tíz évre titkosították, mindjárt a felhatalmazási törvény után elfogadott első salátatörvényben. Jelentős vagyonelemeket juttattak a Mathias Corvinus szakkollégiumnak, ingatlanokat ajándékoztak a volt kormánybiztosnak, erővel vetett véget az állam a Kartonpack tulajdonosi vitájának, Mészáros Lőrinc és családja, továbbá a rendszer oligarchái egymás után nyerték a közbeszerzéseket. Az állam borsos áron vásárolta vissza Mészárostól a Mátrai Erőművet. Közben százmilliók mentek stadionüzemeltetésre, és 1,7 milliárd forint vadászati kiállításra.

A haveri pénzosztás együtt járt a további központosítással. Az önkormányzati választások után a hazai politikai rendszer valamelyest elmozdult a pluralizmus irányába, de a válságkezelés ürügyén a kormány ezt máris megtorolta: bevételeket vont el a településektől, például különleges gazdasági övezeteket alakított ki, hogy néhány település iparűzési adóbevételét is magáévá tette. Az Orbán-kormány, dacolva azzal a közgazdasági alapvetéssel, hogy válságban költekezni érdemes, vonakodik mentőövet dobni a leginkább rászorultaknak. Eközben a NER a saját politikai elitjéről nem feledkezett meg: április közepén alaposan felemelték a parlamenti képviselők fizetését, és 35 százalékkal nőtt az államtitkárok bére is.

A járvány megfékezésére tett egészségügyi intézkedések között voltak támogatandók és védhetetlenek is, utóbbiak közül kitűnik a voluntarista és felesleges ágyszám-csökkentés. A válságkezelés kulisszái mögé nézve nem diktatúrát, hanem haveri pénzosztást látunk.

Martin József Péter
A szerző a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója

(A publicisztika a Pesi Hírlap május 29-i, hétvégi számában jelent meg.)