Archív cikkek

A drogdíler, akit háromszor is elfogtak, de csak egyszer tartóztattak le

Published

on

Kábítószerrel kereskedett, betört, lopott, sőt még rendőrök elől is megszökött.

Végül ekkor telt be pohár, és letartóztatták – olvasható a szokatlan történet a police.hu-n.

Az 55 éves F. Mihály Sándort először 2018 szeptemberében csípték meg a rendőrök, ekkor amfetamint, marihuánát, kokaint, MDMA-t és etil-hexedront találtak az autójában, valamint a szervezetében is kábítószer fogyasztásra utaló nyomokat mutattak ki. Bár eljárás indult ellen jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt, de

letartóztatását a bíróság nem rendelte el.

A rendőrség azonban továbbra is figyelemmel kísérte F. Mihály Sándor tevékenységét, aki ezután is kábítószerekkel foglalkozott, valamint egy betörést is elkövetett. Két diszpécser, akik egy taxitársaságnál dolgoztak, elmondták neki, hogy a cég a bevételt két páncélszéfben találja, amik nincsenek rögzítve. A helyszínt jól ismerő két tippadó 2018 októberében telefonon végigasszisztálta a rablást, ami sikerrel járt.

A rablás után két nappal a két diszpécsert és F. Mihály Sándort is elfogták, ám annak ellenére, hogy a lakásán kábítószert is találtak, ismét nem tartóztatták le.

A széfeket egy harmadik személynél találták meg, aki ki tudta nyitni őket. A pénznek azonban csak töredéke került elő.

2020 januárjában bukkantak rendőrök egy olyan személyre, aki a vád szerint F. Mihály Sándor kábítószereit tárolta. Ekkor a nyomozók harmadszor is előterjesztették a díler letartóztatását, de

ekkor is csak egy nyomkövetőt helyeztek el a lábán.

Ám január végén sor kerülhetett a letartóztatásra, csakhogy F. Mihály Sándor valahogy ezt megtudta, levágta magáról nyomkövetőt és elmenekült.

Végül február elején múlva fogták el, és jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, dolog elleni erőszakkal jelentős értékre elkövetett lopás bűntettével, valamint fogolyszökés vétségével gyanúsították meg.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version