Archív cikkek
Megtagadta a vallomástételt a Deák téri késelés gyanúsítottja
Nem zárható ki információink szerint, hogy kábítószerügylet miatt tört ki a verekedés a Deák Ferenc téren pénteken hajnalban, ami aztán két ember halálával végződött. Az emberöléssel gyanúsított fiatalnak a hírek szerint korábban drogügyek miatt volt már dolga a hatósággal.
A sajtóban megjelentekkel ellentétben
nem vonta vissza, hanem megtagadta a vallomástételt a május 22-én hajnalban, a Deák téren történt kettős emberölés elkövetésével gyanúsított fiatalember
– derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) által lapunknak adott tájékoztatásából.
Mint írták, „a több emberen elkövetett emberöléssel meggyanúsított, illetve az egyik csoportosan elkövetett garázdasággal meggyanúsított férfi megtagadta a vallomást, a többi három gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését. A BRFK kezdeményezte az emberöléssel gyanúsított férfi és a két csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsított férfiak letartóztatásának kezdeményezését.”
Ismert, múlt héten pénteken hajnalban a főváros központjában, a Deák Ferenc téren két, fiatalokból álló társaság összeverekedett. Az egyik csapat tagja, a 18 éves Cs. Krisztián a vita hevében a nála lévő késsel két embert megszúrt. A 16 éves Lászlót és a 21 éves Gergőt a kiérkező rendőrök már holtan találták meg az úttesten. Az Origo pedig arról számolt be, hogy a holtan talált Gergely öccsét a verekedés közben lábon szúrták.
Az emberölés elkövetésével gyanúsítható 18 éves Cs. Krisztián elmenekült a helyszínről, őt a térfigyelőkamerák felvételei, valamint a tanúk által adott személyleírás alapján a Nyugati téren fogták el. A nyomozók a bűncselekmény helyszínétől 300 méterre egy autó alá dobva megtalálták azt a kést, amivel a fiatalember a gyanú szerint a bűncselekményt elkövette. A törvényekkel drogügyek miatt állítólag már összetűzésbe került, a 18. életévét épp betöltött Cs. Krisztián mellett a nyomozók nyolc embert állítottak elő.
Közülük egy ikerpárt, a 19 éves J. Dánielt és J. Marcellt csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság elkövetésével gyanúsították meg. A sajtóban megjelent, hogy J. Dánielt gyanúsítják azzal, hogy az egyik, már földön fekvő, megkéselt áldozatot többször fejberúgta, J. Marcell pedig semmit nem tett ennek megakadályozásáért. A három fiatalon kívül még további két embert gyanúsítottak meg, ahogy a BRFK tájékoztatása is tartalmazza, csoportosan elkövetett garázdasággal.
Az üggyel kapcsolatban megjelent az is, hogy Cs. Krisztián és J. Marcell megfellebbezte a letartóztatásról szóló végzést, emiatt az nem jogerős. Testvéréé viszont az, mert
J. Dániel tudomásul vette a bírói döntést.
A Blikk pedig Cs. Krisztiánról azt írta ismerősei elmondása alapján, hogy a fiatalember intézetben is élt, és kötözködő természete miatt féltek tőle, valamint hogy garázdaság és kábítószerezés miatt volt is dolga a rendőrséggel.
Hogy pontosan miért alakult ki a két társaság között az összetűzés, ki szólhatott be kinek, vagy mi más váltotta ki a tragédiával végződött verekedést, a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánta közölni. Értesüléseink szerint
egyáltalán nem zárható ki, hogy a tragédiával végződött balhé kábítószerügylet miatt alakulhatott ki.
Informátorunk felhívta arra is a figyelmet, hogy Cs. Krisztián melegítőnadrágot viselt, ami nem éppen jellemző egy bulizni akaró ember ruházatára.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója