Archív cikkek

Fedél nélkül nem lakoltathatnának ki bérlakásokból Budapesten

Published

on

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás

Mindenkinek a számára megfelelő, minimális szálláshelyet kell megtalálni, hogy senki ne kerüljön az utcára, elkészült a fővárosi rendelettervezet.

A Fővárosi Közgyűlés már a választások után nem sokkal úgy döntött, hogy módosítják a lakásrendeletet, de a javaslat csak most készült el. E szerint addig nem lakoltatnak ki senkit a fővárosi önkormányzati bérlakásból, amíg meg nem győződnek arról, hogy a kilakoltatást követően is lesz fedél a feje felett – írja a Népszava. A fővárosi lakásrendet módosítását célzó előterjesztésben írtak szerint Karácsony Gergely kabinetje elkötelezett abban, hogy minden szükséges segítséget megadjon a fővárosi bérlőknek a lakhatásuk megőrzéséhez.

A javaslat csak a főváros kezelésében lévő lakásokra vonatkozik, de a városvezetés abban bízik, hogy az általuk mutatott példát a kerületek is követik.

A jelenlegi rendelkezések szerint a lakbérrel elmaradóknak az önkormányzat figyelmeztetést küld, majd ha még mindig nem fizet a bérlő, akkor felszólítják erre, majd 8 nap után felmondják a szerződést. Az új szabályok szerint viszont a fizetési felszólítást három havi, illetve 150 ezer forintot meghaladó érték esetén küldik ki, nyolc napos határidővel.

A felszólításban a bérbeadónak kötelessége felhívni a bérlő figyelmét a részletfizetés lehetőségére, a szociális támogatásokra és a jogkövetkezményekre. A főváros ezután kikéri a kerületi családsegítő véleményét is.
Ha a bérlő hátraléka meghaladja a hat havi bérleti díjat, vagy 300 ezer forintot, akkor 30 napos felmondási idővel felmondható a lakás szerződése, kivéve, ha közben a bérlő vállalja a részletfizetést. Ha nem, akkor a főváros kezdeményezi a végrehajtást, majd 90 nap múltán a kilakoltatást, a részletfizetés lehetősége azonban a 120. napig fennáll.

A legfontosabb újítás a „minimálisan elfogadható elhelyezés” bevezetése. E szerint jogerős bírósági határozat birtokában is csak akkor lakoltatható ki a bérlő, ha biztosított számára a minimális lakhatás. Várandós nők és kiskorú gyerekeket nevelők esetében ez a családok átmeneti otthona lehet, fogyatékkal élők, szenvedélybetegek estében bentlakásos szakintézmény, míg a nyugdíjkorhatárt elérőknél idősek otthona. Gyermekteleneknél olyan szálló jöhet szóba, ahol lehetséges a legfeljebb négyágyas szobában való elszállásolás.

A probléma az lehet, hogy ezekben az intézményekben helyenként több éves várakozási idő is kialakulhat.

További segítségként egyszeri, legfeljebb 300 ezer forintos támogatást kérhetnek a fővárosi önkormányzat által működtetett Hálózat Alapítványtól a lakbérhátralék kiegyenlítésére. Ezenfelül bővülne a méltányossági bérbeadás szempontrendszere is, előnyt élveznének a várandósok és az ápolásra szoruló hozzátartozót gondozók is.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version