Archív cikkek
A kormány benyújtotta a különleges jogrend végéről szóló törvényjavaslatokat, de június közepéig marad minden
És azután sem múlik el nyomtalanul: lesz Operatív Törzsünk, lesznek kórházparancsnokok, és július 1-jéig lesz ingyenes parkolás.
Kedden nyújtotta be a kormány a Parlamentnek a különleges jogrend végéről szóló törvényjavaslatokat. Az Országgyűlés június közepén vitathatja meg, és fogadhatja el – idézi Orbán Balázs szavait a Magyar Nemzet. Orbán több pontot is kiemelt a több száz oldalas javaslatokból: megtudhattuk, hogy az Operatív Törzs továbbra is működni fog, a kórházparancsnokok is határidő nélkül maradhatnak a helyükön (sőt, orvosszakmai döntésekbe is beleszólhatnak), viszont az ingyenes közterületi parkolás július 1-től megszűnik. A hiteltörlesztési moratórium december 31-ig marad érvényben, és az érintéses fizetés 15000 forintos határa is marad egyelőre.
Könnyebb lenne megragadni a hatalmat
A javaslat egy pontja szerint „a magyar jogrendben található egészségügyi válsághelyzet intézménye megerősödik és ezzel a jogintézménnyel tudja kezelni a kormány a járvány esetleges második hullámára való felkészülést”. Ez azt jelentené, hogy nem kellene külön felhatalmazni a kormányt, anélkül is elrendelhetne kijárási korlátozást.
A rémhírterjesztésről szóló jogszabály fennmarad, de mivel csak a különleges jogrend idején lehet alkalmazni, így a veszélyhelyzet megszűnésével nem lesz alkalmazható.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!