Archív cikkek
14 éve hangzott el az őszödi beszéd, és ezt a Mediaworks is erősen tudatja olvasóival
A központi szerkesztésű weboldalak szokásosan egységes vizuális és tematikus arculattal a böszmeség felé fordulva tájékoztatják olvasóikat.
14 évvel ezelőtt ezen a napon mondta el hírhedt beszédét az MSZP frakciója előtt a balatonőszödi kormányüdülőben a megnyert választások után egy hónappal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A lelkesítőnek szánt beszéd máig tisztázatlan körülmények közt a napvilágra került, és óriási felháborodást keltett, egyrészt azért, mert elhangzottak benne trágár kifejezések, másrészt mert Gyurcsány kijelentette, hogy az előző ciklus végén hazudtak és nem csináltak semmit. A beszédet követte az MTV székházának ostroma, október 23-án pedig a kormányellenes tüntetésekre és tiltakozásokra több esetben túlzott és brutális rendőri válasz érkezett.
A kormányközeli médiaholding KESMA-zászlóshajó Mediaworks nem bízza a véletlenre az évforduló dokumentálását: a központi szerkesztésű megyei napilapok internetes változatainak címoldalai ma délelőtt így festettek:
A Mediaworks új vezérigazgatója, a washingtoni nagyköveti székből hazatért Szabó László kinevezése után azt mondta, „Nagyon fontos feladat lesz a hírfogyasztók megismerése annak érdekében, hogy jobban ki tudjuk elégíteni az igényeiket”, és hogy „azt az értékrendet, amelyet az alapítvány a magáénak tud, vagyis a konzervatív, polgári, keresztény értékrendet, jól tudjuk képviselni”.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!