Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Maradhat a digitalizáció az oktatásban

Létrehozva:

A koronavírus okozta tapasztalatokat érdemes beépíteni a normális oktatásba, mondta a köznevelési államtitkár.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy bár szeptemberben normális oktatás kezdődik, a koronavírus-járvány miatti digitális tapasztalatokat felhasználják majd az iskolákban. Hozzátette, hogy a fontos a tanár-diák viszony visszahozása és a közösség építése is, viszont a tanárok élesben most olyan technikát próbáltak ki, amelyeket normális esetben nem tettek volna meg. Szerinte a digitális kultúrára átkeresztelt informatika tárgy még alkalmasabb lehet majd a távoktatásra.

A beszélgetés során elmondta azt is, hogy nem tartották indokoltnak a maradék két hétre visszaváltani a hagyományos tanrendre, mert a visszajelzések szerint a tanárok így is te tudják majd zárni tanévet, a diákok, pedig megkaphatják az év végi jegyeiket. Hozzátette, hogy a szülők megsegítése miatt június 2. és 15. között gyermekfelügyeletet biztosítanak az iskolákban, és lehetőség lesz kisebb csoportok oktatására is, és a szülőkkel való találkozásra is. Ezek viszont inkább felzárkóztató, összegző szerepük lesz. Június 16-tól az ország összes iskolájában biztosítanak gyerekfelügyeletet két hétig, ekkortól pedig a nyári táborok is elindulhatnak.

Maruzsa elmondta, hogy nem tud olyan tanárról, vagy diákról, aki az érettségi alatt kapta volna el a koronavírust. Jó hírként pedig közölte, hogy a kormány júliustól folyósítja a pedagógusoknak korábban megígért béremeléseket, megvizsgálják, hogy tudják-e honorálni a tanárok plusz munkáját, de ígéretet nem szeretne tenni.

Legnépszerűbb cikkeink