Archív cikkek

Feloldották a korlátozásokat, indul is rögtön egy nyári villamospálya-felújítás

Published

on

Itt a nyár lassan, és itt a nyár elengedhetetlen kelléke, a tömegközlekedési pályafelújítás.

Szombaton kezdődik meg a fővárosi villamosközlekedés idei leghangsúlyosabb fejlesztése, a Soroksári út – Haller utcai deltavágány építése, közölte a BKV Zrt. hétfőn az MTI-vel.

A fejlesztés során új vágánypár létesül a Haller utca és a Soroksári út között észak-pesti irányba, és a meglévő, déli irányú kapcsolat is megújul. Ezáltal a kereszteződésben a jövőben már hat irányba tudnak majd közlekedni a villamosok – olvasható a közleményben.

Ezzel egy teljesen új villamosvonal is létrejöhet, amellyel a Nagyvárad tértől átszállás nélkül lehetne megközelíteni a belvárost.

A beruházás a tervek szerint az év végén érne véget, de dolgoznak a korábbi befejezés lehetőségének és feltételeinek megteremtésén – olvasható a BKV közleményében.

(Nyitóképünk ilusztráció)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version