Archív cikkek
Ausztria enyhítette a határellenőrzéseket Csehország, Szlovákia és Magyarország irányába is
Már vasárnap könnyített a határellenőrzéseken a sógország.
Az osztrák-cseh, az osztrák-szlovák, illetve az osztrák-magyar határátkelőkön vasárnaptól csak szúrópróbaszerűen ellenőriznek – írja az MTI. Ez azt jelenti, hogy véletlenszerűen választják ki azokat az utasokat, akiket a rendőrség, illetve az egészségügyi hivatal szakemberei ellenőriznek. A közlemény szerint továbbra is fennmaradnak ugyanakkor Magyarország irányába azok a határellenőrzések, amelyeket a migrációs helyzet miatt rendeltek el.
„Az a cél, hogy annyi szabadságot adjunk, amennyit csak lehet, és annyi korlátozást tartsunk fenn, amennyi feltétlenül szükséges”
– idézte a közlemény Karl Nehammer belügyminisztert, Alexander Schallenberg külügyminisztert, valamint Karoline Edtstadler Európa-ügyi minisztert. A tárcavezetők arról tájékoztattak, hogy jelenleg folyamatban vannak az egyeztetések az Ausztriával szomszédos országok illetékeseivel.
Amennyiben a koronavírus-járvány terjedése alacsony marad, ezek a határszakaszok is teljesen megnyithatnak június 15-én – fogalmazott a közlemény. Több hét óta kevés kivétellel minden nap magasabb az új gyógyultak száma, mint az új fertőzötteké – jelentette ki Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szombaton, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzetértékelésében.
Arról is beszélt: folyamatosan napi egy százalék alatt van az újonnan fertőzöttek száma, sőt, Ausztriában már olyan körzetek is vannak, ahol százezer lakóra több nap óta egyetlenegy új fertőzött sem jutott. Hangsúlyozta:
a „megfelelő időben” hozták meg a „megfelelő intézkedéseket”, és ezek a lakosság együttműködésének köszönhetően „kiválóan működtek”.
Emlékeztetett arra, hogy két hónappal korábban, március 16-án emelkedett jogerőre a Covid-19-intézkedési törvény, vagyis életbe léptek a kijárási korlátozások, bezártak az éttermek, az üzletek, a szabadidőközpontok és a sporttelepek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az április közepén kezdődő, fokozatosan történő újranyitások következtében sem nőtt meg a koronavírus terjedési mértéke. Június első felében értékelik a járvány ausztriai lefolyását; az eredmény fogja megmutatni, gyorsíthatnak-e az újranyitások tempóján – szögezte le.
Ausztriában eddig 16,146-an fertőződtek meg koronavírussal; közülük 14,524-en már meggyógyultak. Jelenleg 980 aktív beteget tartanak nyilván, közülük 208-an szorulnak kórházi kezelésre, és ötvenen vannak az intenzívosztályon. A koronavírus okozta betegség szövődményeibe 629-en haltak bele.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!