Archív cikkek

Majdnem minden harmadik idős meghal a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban

Published

on

A budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház / Forrás: Wikipédia

Nincs védőfelszerelés, fulladoznak a betegek és az ápolók is, az izolációt pedig egy gipszkarton jelenti, ami a plafonig sem ér fel.

A Népszavának nyilatkozott egy neve elhallgatását kérő nővér, aki a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban dolgozik.

„Fuldokolnak a koronavírusos betegek, és fuldoklunk mi is a maszk és védőruha alatt. Feltéve, hogy van és használható a védőfelszerelés. Bár abban sem vagyunk biztosak, hogy az általunk használtak valóban elég védettséget adnak. Szkafanderünk csak elvétve volt. A kapott maszkok és kesztyűk között volt olyan, amelyik az első pillanatban elszakadt. Az izolációt egy gipszkarton fal és egy ajtó jelenti, csakhogy az nem ér fel a mennyezetig” – mesélte a nő a lapnak. Mint írják, a helyzet nem rózsás, de jobb, mint ami hetekkel ezelőtt volt.

Március elején alakították át az osztályt covidos-részleggé úgy, hogy a betegek szinte azonnal meg is érkeztek, de senki nem tudta, hogy mit kellene tennie. Nem volt központi utasítás, mindenki tette, amit jónak vélt.

„A fertőzés-gyanúsakat többágyas szobákba zárták össze, és csak két nap múlva derült ki, hogy ki kapta el valóban a vírust. Sokan megpróbáltak megszökni, mások dühöngtek, amit meg is értettünk, de semmit se csinálhattunk. Most már őrök felügyelik a rendet” – fogalmazott a nővér.

A dolgozókat ennek ellenére csak március végén, szúrópróbaszerűen kezdték el szűrni, miután többen megbetegedtek. Az RTL Klub szerint a kórház 1400 munkatársa közül 24-en fertőződtek meg, a Népszava szerint egyikőjük az osztály főorvosa, ő egy májusi szűrésen kapott pozitív eredményt.

A Népszava birtokába került egyik iratból pedig az derült ki, hogy magas a koronavírusos betegek halálozási aránya a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, amely egyébként a Pesti úti idősek otthona területileg illetékes ellátóhelye.

A járvány kitörése óta összesen 202 beteget ápoltak itt, közülük 60-an nem élték túl a fertőzés okozta szövődményeket.

A később elhunytak csaknem felét a Pesti úti idősek otthonából szállították be. A Bajcsy-Zsilinszky Kórházban 29 százalékos a halálozási arány, míg a magyar átlag 12,2 százalék. Az intézményben jelenleg csaknem 120 koronavírus-gyanús vagy igazolt fertőzött beteg fekszik, közülük 24 a Pesti úti szociális intézmény lakója.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version