Archív cikkek
Müller Cecília: Elképzelhető, hogy a magyarok immunrendszere erősebb
Ez is magyarázhatja az alacsony átfertőzöttségi adatokat az országos tisztifőorvos szerint. A neten árult koronatesztek vételét és használatát nem javasolják a hatóságok.
Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatás-politikáért felelős államtitkára beszélt elsőként. A munkahelyi bértámogatási programra eddig több mint 5 400 vállalkozás adott be kérvényt. A kutatás-fejlesztés területén dolgozókat érintő programra pedig 7 200 főre kértek támogatást. Az államtitkár megjegyezte, hogy nemsokára munkahelyteremtő programokat is bejelentenek.
Müller Cecília országos tisztifőorvos következett ezután, ő elmondta, hogy az aktív fertőzöttek 60 százaléka a központi régióból származik, és az elhunytak 79 százaléka is ezen a területen található. A fertőzöttek közül 688-an vannak kórházban, 62 százalékuk Budapesten. A járványügyi adatok kedvezőek, és az egyetemek által végzett vizsgálatot is így értékelte.
Szóba kerültek a bölcsődék és óvodák is. A tisztifőorvos kitért arra, hogy egyes intézményekben nem fogadják szívesen a betegellátásban dolgozók gyerekét, de – mint hangsúlyozta – ennek a félelemnek semmi alapja nincs.
Kiss Róbert alezredes elmondta, a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt a rendőrök 258 emberrel szemben intézkedtek. Vidéken 55 fővel szemben intézkedtek a védelmi intézkedések figyelmen kívül hagyása miatt.
Újságírói kérdésre Müller Cecília beszélt arról, hogy
az alacsony átfertőzöttségi adatok alapján elképzelhető, hogy a magyarok immunrendszere erősebb,
mint máshol. Illetve, hogy megindult a vidéki járványkórházak felszabadítása, jelenleg a rehabilitációs ágyaké zajlik.
Felmerült kérdésként az Operatív Törzs tájékoztatóján az is, hogy azok a magyar állampolgárok, akiknek külföldön van nyaralójuk, kimehetnek-e oda és ha hazajönnek, karanténba kerülnek-e. Erre Kiss Róbert azt válaszolta, hogy az érintettek az utazás előtt tájékozódjanak a konzulátusokon arról, hogy egyáltalán kiutazhatnak-e, illetve, ha hazajönnek, akkor vannak mentességek, de a hatósági házi karantént sok esetben el kell rendelni.
Érkezett kérdés az interneten vásárolható koronavírus-tesztekről, Müller Cecília felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a netes értékesítése tilos, és házi használatukat hozzá nem értőnek nem javasolja.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!